Belföld

Nem kelt el az Erzsébet téri gödör

Eredménytelen lett az Erzsébet téri "gödör" eladására kiírt fővárosi pályázat, ugyanis senki nem akarta megvenni a befejezetlen létesítményt.

Bánsági György (MSZP), Endrédy István (MKDSZ) és Zsinka
László (MIÉP) az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a tendert bonyolító önkormányzati vagyonkezelő rt. egy órával a bontás időpontja előtt telefonon értesítette őket, hogy nem adott be senki pályázatot. Emiatt oka fogyottá vált a tenderbontó bizottság tevékenysége.


Zsinka László, a tulajdonosi bizottság alelnöke úgy tudja, a
pályázati anyagot egy cég megvette, bánatpénzt azonban nem fizetett, ami jelzi, hogy ez a cég sem pályázott. Endrédy István emlékeztetett rá, hogy az SZDSZ is támogatta a Fővárosi Közgyűlésben Deutsch Tamás (Fidesz) frakcióvezető felvetését, miszerint a pályázat kiírásával a fővárosi önkormányzat teljesíti a kulturális tárcával kötött szerződést. Ha pedig ez a pályázat eredménytelen lesz, akkor újra kell kezdeni a tárgyalásokat az állammal az Erzsébet téri létesítmények hasznosításáról.


A politikus hangsúlyozta, hogy a főváros és a kulturális tárca
közötti szerződés szerint az önkormányzatot nem terheli semmilyen kötbérfizetési kötelezettség azért, mert meghiúsult a pályázat. Bánsági György közölte: rövidesen a tulajdonosi bizottság elé kerül a sikertelen pályázatról a beszámoló, illetve a további teendőkről szóló javaslat. A szocialista politikus azt nem tartaná jó megoldásnak, ha úgymond 1 forintért átadnák az ingatlant a kulturális minisztériumnak. Véleménye szerint tovább kell tárgyalni a fővárosi önkormányzatnak és a szaktárcának. Természetes dolognak tartja Bánsági György azt, hogy a minisztérium vissza akarja kapni a tér alatti létesítményekre költött 2 milliárd forintját, valamint azt is, hogy a főváros lakossága szeretné, ha köztulajdonban maradna az ingatlan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik