Kína novemberben asztronautákat küld a világűrbe. A több mint egy milliárd lakosú ország első űrutazására készül. Ha sikerül, Kína is felzárkózhat az Egyesült Államok és Oroszország mögé. A „Beijing Qungnianbo" kínai napilap mai számában jelentette, az előkészületek a tervek szerint haladnak, és a „Shenzhou V" nevezetű űrhajó startra készen áll: a nem rég elvégzett tesztelés alapján kiderült, kiállja a világűr megpróbáltatásait. Az űrbe 12 kínai asztronauta juthat el, akiket Peking közelében képeznek ki az útra. A jelentések szerint mindegyikük 30 év körül, mintegy 65 kilogramm súlyú, és hozzávetőlegesen 1,70 méter magas.
Ajánlott videó
- 06:21 Ma lejár a jelöltállítási határidő az önkormányzati választásra
- 06:11 Zivatarokra figyelmeztetnek négy vármegyében
- 05:51 Évtizedes tapasztalatra cáfol rá a Tisza Párt – mit mutatnak a széttartó kutatások?
- 05:40 Sci-fibe illő robotjárművet mutatott be a DARPA
- 05:06 27 méter magas az ország legnagyobb tulipánfája
- 03:46 Balogh Botondot 14 perc után kiszórta a játékvezető, de így is bajnok lett
- 00:00 Igaz - hamis?
- 23:36 Lando Norris pályafutása első futamgyőzelmét szerezte Miamiban
- 22:33 Meghalt az argentin futball legendás edzője, Luis César Menotti
- 21:57 A nap legfontosabb hírei – 2024. május 5.
- 21:38 A Fradi rekorddöntéssel ünnepelte meg az anyák napját
- 21:00 Schäfer András gólpasszal ünnepelte 50. meccsét az Union Berlinben
- 20:56 Orbán: Ha nagyok a bűneim, vágok orgonát a kertből
- 20:53 Csodás volt a hajnali égbolt a Salgói várnál
- 20:24 Életveszélyesen megsérült két gyerek Ceglédnél egy autóbalesetben
- 23:36 Lando Norris pályafutása első futamgyőzelmét szerezte Miamiban
- 18:21 Esélyt sem adtak a dánok, hogy a Fradi kézisei négyes döntőbe jussanak a BL-ben
- 17:32 Több százan tüntettek Anna Netrebko németországi koncertje ellen
- 21:57 A nap legfontosabb hírei – 2024. május 5.
- 16:52 Miért van ennyi medvetámadás Szlovákiában?
- 12:45 Brutális támadások Németország-szerte politikusok ellen
- 16:04 A dekadens nyugatiakat is védené a Putyin katonáit támadó orosz neonáci parancsnok
- 17:49 „Olyan, mint a szex, görcsösen nem lehet csinálni, csak lazán, jókedvűen” – súlyos vereséget szenvedett a Fradi női pólócsapata
- 19:54 Randalírozókkal csapott össze a berni rendőrség, tizenegy sérült
- 13:39 Az ország egy részére riasztást adtak ki, zivatarok várhatók délután
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!