Tudomány

A végtelen információ korában is az összeesküvés-elmélet a biztos pont

Néhány kattintással gyakorlatilag bármilyen információ a birtokunkba kerülhet, ennek ellenére, úgy tűnik, még soha nem voltak ennyire sokan azok, akik elhiszik az összeesküvés-elméleteket. Kutatók megállapították, hogy a hívőknek általában hasonló személyiségjegyei vannak, és az esetek többségében ezek ismeretében meg lehet mondani, hogy ki az, aki benyalja, hogy a repülők chemtraillel mérgezik a levegőt, és ki az, aki immúnis az ilyenekre.

A CIA végzett Kennedy-vel

John F. Kennedy-t, az Amerikai Egyesült Államok elnökét 1963. november 22-én lelőtték, de nem Lee Harvey Oswald húzta meg a ravaszt, vagy ha mégis, nem egyedüli merénylő volt, hanem az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) bérelte fel az elnök kivégzésére.

A CIA ugyanis haragudott Kennedy-re azért, mert a csúfos véget ért Disznó-öbölbeli invázió során nem volt hajlandó légi utánpótlást küldeni a harcoló csapatoknak, és egyébként is, az elnök 20 százalékkal csökkentette az ügynökség büdzséjét.

Meg még a kommunistákkal is lepaktált.

Forrás: Wikimedia Commons

De úgyis reptilián volt, úgyhogy nem baj

De nem is baj, hogy Kennedy-t megölték, hiszen ő is, mint ahogyan minden gazdag, befolyásos ember a világon, valójában egy földönkívüli, alakváltó gyíkember.

David Icke-nak köszönhetjük, hogy felnyílt a szemünk, és most már tudjuk, hogy valójában nem is a saját kezünkben van a sorsunk, hanem régóta UFO-k irányítanak bennünket, akik a mi külsőnket vették fel, hogy elvegyülhessenek.

Persze az nem biztos, hogy a reptiliánok tényleg a világűrből érkeztek – az is lehet, hogy a dinoszauruszokból fejlődtek ki, mert ugye tudjuk, hogy néhány simán túlélte az aszteroidabecsapódást, ami elpusztította fajuk többi képviselőjét.

A gyógyszeripar fog megölni mindannyiunkat

De nem kell a humanoid reptiliánokra bízni, hogy elpusztítsanak minket: a gyógyszeripar mérgezi az egész világot. Olyan gyógyszereket adnak ki, amelyek nemhogy gyógyítanának, de

még betegebbé tesznek minket.

Minden betegséget ki tudnánk heverni, de a felírt gyógyszerek miatt hosszabb ideig lábadozunk, és még több készítményre van szükségünk közben.

Forrás: Pixabay

A rák ellenszerét is régen feltalálták már, de nem hozzák nyilvánosságra, mivel ezzel a gyógyszeripar hatalmas bevételektől esne el, és nyugodtan csődöt is mondhatna.

És már a tudósok is hazudnak

Érdemes megszabadulni a gyógyszerektől tehát, de még ekkor sem vagyunk biztonságban: a repülőgépek ugyanis folyamatosan egy mérgező anyaggal, chemtraillel szennyezik a levegőt. Ez egyébként tisztán látszik is, hát mi más lenne az a két fehér csík a gépek mögött, mint méreg?

Forrás: Pixabay

Persze, a tudósok azt mondják, hogy a gépek motorjából kiáramló vízgőz vízcseppekké kondenzálódik, de ezt legalább annyira lehet nekik elhinni, mint azt, hogy az emberek hibája, hogy a globális felmelegedés ilyen mértékben felgyorsult.

Ez csak egy olyan hazugság, amivel azt akarják elérni, hogy elforduljunk a kőolajtól és a földgáztól, és azok irányítják őket, akiknek ez érdekükben áll.

13 millió ember biztosan hisz a gyíkemberekben

Most, hogy megvilágosodtunk, érdemes beszélni arról, hogy hogyan születhet meg ennyi légből kapott, a racionalitás teljes hiányát nélkülöző teória, amit emberek százezrei hisznek el világszerte.

A gyíkemberek létezését az Egyesült Államok lakosságának 4 százaléka elhiszi, ez majdnem 13 millió ember – derül ki a még 2013-as adatokból. Pedig talán valóban ez a legelrugaszkodottabb összeesküvés-elmélet a fent soroltak közül.

Forrás: Pixabay

Az összeesküvés-elméletek nagyon régóta végigkísérik az emberiséget. Az ókori Rómában például meg voltak róla győződve, hogy Nero gyújtotta fel a várost, pedig erre még ma sincsen semmiféle bizonyítékunk, de a salemi boszorkányperek is kizárólag a babonák miatt zajlottak le.

A pszichológusok csak nemrég kezdték el vizsgálni ezen elméleteket, mint fontos pszichológiai jelenségeket. Az összeesküvés-elmélet legpontosabb, ma is idézett megfogalmazása is csak 1994-ben született meg Ted Goertzel jóvoltából:

Ezek olyan magyarázatok, amelyek rejtett csoportok munkáját takarják, akik titokban dolgoznak egy gonosz cél elérése érdekében.

De hogy miért gyártunk ilyeneket, és miért hisszük el őket, azt csak mostanában kezdjük megérteni, hála az egyre több témába vágó kutatásnak.

Irányítani az irányíthatatlant

Azt már korábban is sejtettük, mindenféle komoly kutatás nélkül, hogy az összeesküvés-elméleteknek az alapvető céljuk az, hogy értelmet keressenek egy egyébként eléggé kiszámíthatatlan és megmagyarázhatatlan valóságban.

A való világ ijesztő: rengeteg a véletlen, az értelmetlen tragédia, az előre meg nem jósolható katasztrófa. Természetes, hogy ez rengeteg embert halálra rémít, az emberi természet pedig úgy működik, hogy rendszert keres ott is, ahol nincsen – itt jönnek be a képbe ezek az elméletek.

Sokkal egyszerűbb úgy gondolni, hogy Kennedy elnök a saját ballépése miatt halt meg, vagy azt, hogy a családban történt megbetegedésekért nem a szerencsétlen csillagzat és a rossz gének felelősek, hanem a repülőgépekből áradó méreganyagok.

Ugyanez volt a helyzet régen is: a meg nem értett betegségek és hirtelen halálozások okát sokkal egyszerűbb volt Salemben boszorkánysággal magyarázni, mint azzal, hogy valami pusztít minket, amiről semmit nem tudunk.

Kikészít az információáradat

A modern korban az információ gyors terjedése és szabad áramlása még inkább rásegít erre a jelenségre. Bár a hiteles adatokat és a megkérdőjelezhetetlen tényeket is könnyű megtalálni az interneten, ugyanennyire könnyű ráakadni olyan fals információkra, amiket tényként adnak elő különböző oldalakon.

A képernyőn a vélemény ugyanolyan hihető lehet, mint a hiteles tény.

Ehhez hozzájön az is, hogy a hasonlóan gondolkodókat a fizikai távolság ellenére is összeköti a világháló, könnyebb csoportokba tömörülni, és rákontrázni egymásra.

A Las Vegas-i merénylet után például néhány órával már megjelent egy olyan Facebook-csoport, amelynek se perc alatt 5000 tagja lett, akik meg voltak győződve róla, hogy valójában két ember lövöldözött a Mandalay Bay hotelből, de ezt a hatóságok elhallgatják.

Forrás: Pixabay

A stresszes élet – különösen az alsóbb vagyoni osztályokban – arra nevel, hogy az ember ne bízzon meg a felsőbb hatalomban. Ez is egy olyan tényező, ami felerősítheti az emberekben az összeesküvés-elméletek iránti fogékonyságot.

A kisember csak azt látja, hogy a politikusok nem arra költik a pénzüket, amire ők adják: például nincs megfelelő egészségügy, de hetente új stadion azért épül.

A megnövekedett bizalmatlanság és frusztráció elősegítheti az ilyen elméletek születését.

A special snowflake teória

A European Journal of Social Psychology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint azok, akik könnyen kaphatóak az ilyen összeesküvés-elméletekre rendszerint vágynak arra, hogy különlegesek, a többiektől eltérők, jobbak legyenek. Ezt két kutatás során is sikerült bizonyítani, mindkét alkalommal több száz alannyal. Ezen emberek számára az a csábító, hogy látszólag olyan információk birtokába kerülhetnek, amelyeket a nagy többség nem ismer, ezzel különlegesebbnek érzik magukat az átlagnál.

A traumatikus történések után rendszerint fellángolnak a teóriák, az ilyen személyiségjegyekkel rendelkező emberek pedig azonnal lecsapnak rájuk. Ez történt például a 2001-es japán cunami esetében, amikor sokan úgy gondolták, hogy egy félresikerült amerikai fegyverteszt okozta a tragédiát.

A Charlie Hebdo-gyilkosságok után szintén beindult a teóriagyártás: ekkor arra gyanakodtak az emberek, hogy a Moszad munkája volt a vérengzés, és azt akarták elérni, hogy a franciák (és az egész világ) rettegjen a muszlimoktól.

Forrás: Wikimedia Commons

A mainstream média kimossa az agyunkat

Hasonló eredményre jutott egy másik tanulmányban Anthony Lantian, Dominique Muller, Cécile Nurra és Karen Douglas is, akik további személyiségjegyeket is megállapítottak az összeesküvés-hívőkkel kapcsolatban.

Ők azt találták, hogy hajlamosabb valaki elhinni ilyesmit, ha

  • nyitott az új élményekre,
  • alapvetően bizalmatlan,
  • alacsony az együttműködési képessége és
  • narcisztikus hajlamokkal rendelkezik.

Megjelent még a kutatásokban a machiavellizmus is, ami olyan embert takar, aki minden probléma és bűntudat nélkül másokat használ fel saját céljai eléréséhez.

Ugyanebben a kutatásban derült ki, hogy a fogékony emberek hajlamosabbak a véletlen dolgoknak túl nagy jelentőséget tulajdonítani, és szándékosságot sejtenek minden történés mögött. Egyáltalán nem képesek analitikusan, logikusan gondolkodni, és éppen ezért is olyan nehéz ezeket az elméleteket megfékezni.

Az összeesküvés-elméletek hívői ugyanis nem a tényekre alapozzák a mondandójukat, hanem személyekre és véleményekre, mindenféle racionalitást nélkülöző érvekre. Lehetetlen őket felvonultatott tényekkel meggyőzni, mert meg vannak róla győződve, hogy

ezeket az információkat a „mainstream médiából” szereztük, kimosták az agyunkat, és beálltunk a sorba, mint a birkák.

Alacsony önbecsülés, kirekesztettség, alacsony iskolázottság

Egy tavalyi kutatás szerint a tehetetlenség, az izoláció és a kirekesztettség is elősegítheti, hogy az emberek hinni kezdenek az összeesküvés-elméletekben.

Ez nem meglepő, hiszen egy ilyen teória hívői szoros csoportokat alkotnak, valaki pedig, aki kirekesztettnek érzi magát, itt olyan csoportra lelhet, ami befogadja. Azok, akik úgy gondolják, hogy a társadalomból hiányoznak a normák (jellemzően azok, akiket ez a társadalom kirekesztett), gyakrabban fordulnak a képtelen elméletek felé.

Fotó: MTI / Marjai János

Az egyetlen fegyverünk az ilyen teóriák ellen, úgy tűnik, az oktatás – legalább is Jan‐Willem van Prooijen 2016-os tanulmányából ez derül ki.

A kutató szerint a magas iskolázottsággal rendelkező emberek sokkal kevésbé hajlamosak az összeesküvés-elméletek befogadására, ez azonban nem egyedülálló faktor. Rengeteget nyom a latban a kognitív komplexitás és az, hogy az egyének mennyire érzik, hogy saját életüket önmaguk irányítják.

Az alacsony önbecsülés és a bizonytalanság óriási befolyásoló tényezőként jelennek meg a kutatás során. Az oktatáson kívül ezek fejlesztésével lehet leginkább elérni azt, hogy minél kevesebben higgyenek olyan képtelenségekben, mint hogy az egész zeneipart az Illuminati irányítja, amelynek Jay-Z és Beyoncé a királya és királynője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik