Az Egyesült Királyság 1999-ben kormányzati támogatással vezette be a Sure Start elnevezésű programot, amelyre 2004-ig több mint egymilliárd fontot fordítanak. A program célja a gyermekszegénység és a gyermekek társadalmi kirekesztettségének visszaszorítása. A tervezet szerint 500 helyi program kidolgozásával 400 ezer hátrányos helyzetű gyermeket, vagyis a négy év alatti szegénységben élő gyermekek egyharmadát fogják elérni a helyi közösségek, a civil szervezetek és a projektben részt vevő szakemberek segítségével.
Göncz Kinga politikai államtitkár elmondta, hogy a brithez hasonló, konkrét programot egyelőre nem dolgoznak ki hazánkban, ezért pénzekről sem lehet beszélni. Viszont tervezik a tíz évvel ezelőtt született, ma már elavultnak számító szociális törvény módosítását, valamint a civil szervezetek finanszírozásának megváltoztatását.
Magyarországon a védőnő munkájára helyeznénk a hangsúlyt – nyilatkozta lapunknak Szabó Sándorné, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi minisztérium helyettes államtitkára. Ennek érdekében a szociális és az egészségügyi ellátás közötti átjárhatóságot is lehetővé kell tenni, hogy a védőnő tisztában legyen azzal, hová kell fordulnia, ha a gyermek helyzetét veszélyeztetettnek érzi. Ha már a születéskor odafigyelünk a családok életkörülményeire, talán megakadályozható, hogy a gyerekek hátrányos helyzete egész életükre kihasson. Igaz, a szülőknek a gyermekvállalásra is oda kellene figyelniük, Magyarországon a gyerekek több mint felét nem tervezik a párok, csak „véletlenül” jönnek a világra – tette hozzá az államtitkár.
