|
Ezért finomítani kell a módszeren, mivel az adóhivatal nem akar lemondani a vagyongyarapodással kapcsolatos információszerzésről, például az utazási irodáknál sem – mondta Király László György. Az adó illetve az adóalap ellenőrzése érdekében ugyanis nem csak konkrét ellenőrzéskor lehet adatokat kérni az adózás rendjéről szóló törvény szerint.
– Az ellenőrzés önmagában nem büntetés – tette hozzá a hivatal elnöke, akinek véleménye szerint a drágább utakon résztvevők többsége megkeresi az ahhoz szükséges pénzt. Az adóhivatal nem néhány százaléknyi, hanem nagyságrendi különbségek esetén vizsgálódik – derült még ki az elnök szavaiból.
Mint ismeretes egy, a Világgazdaság csütörtöki számban megjelent hír szerint az adóhatóság adatokat kért az utazási irodáktól minden 300 ezer forint felett költekező ügyfélről. Az MTI érdekődésére akkor több iroda is jelezte: kétségbe vonja az APEH kérésének jogszerűségét, ezért az ügy tisztázásáig nem szolgáltat ki adatokat.
