Vécsey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője szerint viszonylag magas forgalomra lehet pénteken számítani a BÉT-en, mert a cégek gyorsjelentéseinek zöme – köztük a Mol, a Matáv, az OTP adatai – megjelentek. A jelentések vegyes képet mutatnak. A Mol eredménye a vártnál jobb lett, a Matávé a várakozásoknak megfelelő, az OTP valamivel gyengébb. A Mol árfolyamának erősödése, a Matáv stagnálása várható. Összességében a BUX-index elmozdulása inkább a negatív lesz. Az európai piacok nyitása az iraki háborús készülődés miatt lefelé húzhatja a BUX-ot.
Gyengült a forint
A bankközi devizapiacon 11,20 százalékon nyitott a forint a sáv erős oldalán, 41 bázisponttal gyengébben a csütörtök délutáni helyzeténél. A dealerek a pénteken szokásos alacsony forgalmú piacra számítanak. A kereskedés első negyedórájában lényegében a várakozásoknak megfelelő, 4,7 százalékos januári inflációs adat jelent meg, ezért ennek nem lesz számottevő hatása a kereskedésre, noha az adat megjelenése után kisebb forintvásárlási hullám indult el külföldi bankok részéről – mondták a piacon. A forint helyzete ekkor a nyitáshoz képest 10 bázisponttal 11,30 százalékra javult. Az eurót reggel 245,20/40 forinton, negyed tízkor 244,80/245,00 forinton jegyezték. Csütörtökön késő délután 243,90/244,20 forinton állt a közös valuta kurzusa. A dollár reggelre mintegy 0,60 forinttal lett olcsóbb, negyed tízkor 226,00/20 forinton kereskedtek vele. A forintpiacon továbbra is pang a kereskedés, az overnight és a tomnext kamatok 3,00-3,50 százalék körül maradtak.
A londoni FTSE-100 19,3 pontos nyereséggel nyitott pénteken, és rövidesen 25,3 pont volt a nyeresége, míg a frankfurti DAX-30 2,98 pontos nyereséggel indult pénteken, és néhány perc múlva 26,52 pontos pluszban volt.
Az Irakkal kapcsolatos bizonytalanság továbbra is uralja a New York-i értéktőzsdét: vezető mutatói veszteséggel zárták a csütörtöki napot a napközben nyilvánosságra hozott jó januári kiskereskedelmi értékesítési mutató ellenére: a Nasdaq Composite 1,53 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel 1277,44 ponton zárt, a DJIA ipari index 8,30 pontos, 0,11 százalékos veszteséggel 7749,87 pontot ért el.
