Belföld

Lehallgatási botrány Bulgáriában

A jobboldali Nemzeti Demokratikus Erők (NDE) pártja a bolgár belügyminiszter lemondását követeli, miután kiderült, hogy politikusokat, önkormányzati képviselőket és újságírókat hallgattak le a balkáni országban.

Az NDE szerint a miniszterelnök és az elnök felelőssége is felvetődhet az ügy kapcsán. Egy nappal korábban ugyanis a parlament albizottsága különleges beszámolót készített az ügyről, s eszerint Petkanov belügyminiszter megsértette a büntető törvénykönyv paragrafusait, a titkos információkról szóló törvényt és a különleges megfigyelő eszközökről szóló jogszabályt is. Történt mindez akkor, amikor lehallgatták a nemzetbiztonsági szolgálat korábbi főnökét, Atanasz Atanaszovot, illetve egy rendőrtisztet (Zsivko Georgievet), továbbá egyik szakszervezeti funkcionáriust, Plamen Szimovot.

Tavaly decemberben a bolgár legfelsőbb bíróság elnöke már lemondásra szólította fel Petkanovot az ügy kapcsán.

Ugyanakkor Petkanov tagadja a vádakat és „hazugságnak” tartja azokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik