Média

Andy Vajna médiauralma ellen tiltakoztak Győrben

A Kisalföld elé vonultak a demonstrálók Fotó: Infovilág.com (engedéllyel)
A Kisalföld elé vonultak a demonstrálók Fotó: Infovilág.com (engedéllyel)

Civilek szerveztek vonulást múlt héten péntek késődélutánra az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos által néhány nappal ezelőtt felvásárolt Kisalföld című napilap szerkesztőségéhez, ahol több ellenzéki párt képviselője is felszólalt. Az eseményen felszólalt Magyar Zoltán országgyűlési képviselő (Jobbik), Bárány István független győri önkormányzati képviselő és Jenei Ferenc, az LMP megyei elnöke is. Mindegyikük a saját színében szólt a sajtószabadságért, a Kisalföld eddigi irányvonalának a megtartásáért, derül ki Kulcsár László újságírónak az Infovilágon közölt képes-szöveges részletes helyszíni tudósításából. Azt már a szervezők Facebook oldaláról tudjuk, hogy a felsorolt politikusokon kívül egyébként a Demokratikus Koalíció Győr és az MSZP Győr és Környéke Szervezete is megjelent a rendezvényen, de ők elhagyták az eseményt, mivel nem kívántak együtt vonulni a többi megjelent szervezettel.

A tudósító becslése alapján mintegy harminc demonstráló fejezte ki szolidarását amiatt, hogy Andy Vajna megvásárolta a 61. évfolyamában lévő családi napilapot, melyet a demonstrálók szerint a kormány szolgálatába állítanak a napokban lezajlott felvásárlást követően.

Andy Vajna megszerezte a GVH engedélyét is: övé a Bors, a Délmagyarország és a Kisalföld kiadója
A Gazdasági Versenyhivatal tudomásul vette, hogy az AValue Befektetési Kft. - Andy Vajna cége - átveszi a Lapcom Kiadó Zrt.-t.

A tudósító megjegyezte: több ezer rokonszenvezőre számítottak a Kisalföld politikán felüli függetlenségéért síkraszálló szervezők, akik a kisebb érdeklődés miatt csalódottnak tűntek, és akik az eseményt a Facebookon Tízezren a szabad KISALFÖLDért címmel szervezték.

A tudósító idézte Kovács Lászlót, a pénteki sajtószabadság-vonulás egyik szervezőjét is, aki kijelentette:

Andy Vajna, Orbán strómanja, a Fidesz cukrosbácsija bevégezte azt a mindent elsöprő kormányzati irtó hadjáratot, amit azért indítottak, hogy az emberek csak azt hallják meg, csak azt olvassák, és csak azt lássák, amit a Fidesz azzal a céllal tálal, hogy hatalmát megtartva tovább szívhassa a vérünket. Egyetlen céljuk, hogy minden felületen az ő hazugságaik, lejárató kampányaik jelenhessenek csak meg, s az emberekre erőltessék az ő torz világlátásukat, hogy félelmet ültessenek a szívünkbe, hogy totálisan irányíthassák az életünket. A mai demonstráció célja az, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hiába van szólásszabadság, ha senki sem bírálja a kormányt! Hiába van sajtószabadság, ha senkinek sem akaródzik kemény kérdéseket föltenni. Hiába van gyülekezési szabadság, ha senki sem használja tiltakozásra. És hiába van általános választójog, ha a jogosultak fele se megy el szavazni. Ha használaton kívül hevernek ezek az alapvető társadalmi értékek, akkor a jogok szóvirágokká, üres szólamokká válnak… Azzal, hogy a vidéki napilapok közül utoljára a Kisalföldet is sikerült megkaparintaniuk, végleg elveszett minden kontroll. Mert a sajtó a mindenkori kormány ellenőrzője. Ha pedig a kormány irányítja a sajtót, uralma alá hajtja ezt a hatalmi ágat is, az már diktatúra…

 

Elengedni, ami jól teljesít

A Kajmán-szigetekre bejegyzett tulajdonos a sikeres működés ellenére adta el a Kisalföld kiadóját, a Lapcomot, hisz a Lapcom 2015-ben 9,5 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt és 1,3 milliárd forint adózott eredményt ért el. A cég 2016-ban is szép nyereséget produkált: 1,4 milliárd forintot vett ki a tulajdonos, a Kajmán-szigetekre bejegyzett Radio Bridge Media Holdings Limited. A Lapcom által kiadott Bors jelentőségét mutatja, hogy 2017 első negyedévében mintegy 60 ezer példányt tudtak értékesíteni belőle, ezzel a legnagyobb pénzért értékesített országos elérésű újságok egyike, melyet csak a konkurens Ringier Axel Springerhez tartozó Blikk tud megelőzni. A Lapcomhoz tartozó Kisalföld című regionális napilap az idei év első negyedévében közel 55 ezer példányban fogyott, valamint a Délmagyarország című Csongrád megyei napilap, mely az ország legrégebbi regionális napilapja, szintén jelentős eléréssel. Ugyancsak ez a cég adja ki a soproni Superinfót és a Rejtvény magazint is. Már korábban, a Bors főszerkesztőjének és a Lapcom vezetőjének, Pallagi Ferencnek a nyugdíjba vonulásakor is lehetett arról hallani, hogy fideszes pénzemberek környékezik a Lapcom Kajmán-szigetekre bejegyzett tulajdonosát, hogy megvásárolnák tőle a kiadót, de Pallagi – aki 11 évig a Lapcomot is irányította – akkor azt mondta, egyszerűen csak szeretne nyugodt nyugdíjas éveket magának, azért hagyja abba az újságírást 33 év után. Ennek ellenére sokak számára kezdett egyértelművé válni, hogy mégis készülődik valami a háttérben, és szép éves profittermelő képessége ellenére megválna a kiadótól a Radio Bridge Media Holdings.

Megakasztotta a Médiatanács az ellene indult pert
Emiatt elképzelhető, hogy a bíróságnak nem is lesz lehetősége megállapítani, hogy a Médiatanács a Vajna-féle Rádió 1-et szabálytalanul próbálta frekvenciához juttatni. A Vajna-féle Rádió 1 ügyvezetőváltást jelentett be a Médiatanácsnál.

Kiemelt kép: a Kisalföld elé vonultak a demonstrálók. Fotó: Infovilág (engedéllyel)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik