Belföld

Másfél évet kapott Hagyó Miklós

hagyó miklós (Array)
hagyó miklós (Array)
Az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken - írja az MTI.

A táblabíróság hivatali visszaélés és – felbujtóként elkövetett – hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést.

Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól.

A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

A férfit a végrehajtandó szabadságvesztés mellett négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól.

Reagált a Fidesz

Budai Gyula felháborítónak tartja a döntést. Fővárosi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Hagyó Miklós és társai szétlopták Budapestet és a BKV-t.

A kormánypárti országgyűlési képviselő ezért túl enyhének tartja az ügyben született ítéletet. Kifogásolta, hogy a terhelő körülmények ellenére sok év után a másodfokú bíróság jogerősen 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönre ítélte Hagyó Miklóst.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik