Belföld

Finoman szólva nincs tolongás a 4-es metróról szóló üléseken

Ha nem lenne takargatnivalója, nem rejtőzködne, eljött volna az Országgyűlés gazdasági bizottságának az OLAF-jelentést tárgyaló ülésére Gy. Németh Erzsébet, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának korábbi vezetője, valamint Horváth Csaba és Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes - jelentette ki Bánki Erik, a testület fideszes elnöke újságírók előtt kedden a Parlamentben.

A bizottság az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásról készült jelentése kapcsán hallgatta volna meg a volt szocialista városvezetőket.

A három meghívott jelezte, hogy nem kívánnak részt venni a gazdasági bizottság ülésén

– közölte Bánki Erik.

Úgy fogalmazott, a távolmaradást azért is meglepőnek tartja, mert nagyon fontos információk vannak náluk, amelyek segítenének, hogy tisztán láthassanak abban, minden idők legnagyobb korrupciós botránya milyen közpénzek eltüntetéséhez vezetett, a metrópénz milyen MSZP és SZDSZ közeli vállalkozókhoz vándorolhatott, és ebben milyen felelőssége volt a politikusoknak.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára kijelentette: 166 milliárd forintot loptak el a magyar és az európai adófizetőktől, és lehet, hogy még további 59 milliárd forint bírsággal is szembe kell néznie az országnak.

A baloldali politikusok, akik ezt meg tudnák akadályozni, hiszen minden információval rendelkeznek, bojkottálják azt a munkát, amelyet a gazdasági bizottság keretében az Országgyűlés folytat

– hangsúlyozta.

Két hete Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, valamint Demszky Gábor voltak a meghívottak, de ők sem mentek el.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik