Sport

Legyőztük a bosnyákokat

A magyar férfi kézilabda-válogatott 26-17-re nyert csütörtökön a 36. percig vezető bosnyák csapat ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat szombathelyi nyitányán.

Kimaradt helyzetekkel indult a fontos mérkőzés, a 4. percben Császár büntetője volt az első találat. Egy másik veszprémi játékos, Terzic egyenlített, majd a vendégek a vezetést is megszerezték. A magyarok kapufákat dobtak, és ha Fazekas nem kezd jól a kapuban, akkor már az elején megugrottak volna a bosnyákok. A 12. percben még csak 1-3 volt az állás.

Fazekas továbbra is sziporkázott, büntetőt fogott, majd 2-4-nél Császár helyett Lékai lett az irányító. A vendégek keményen őrizték sovány előnyüket, még büntetőt is fogott hálóőrük. Ilyés lövéseivel viszont nem bírt. Iváncsik Gergő egalizálhatott volna, ám a bal fölső sarok mellé bombázta az újabb hazai hétméterest. Egy perccel később Császár már nem hibázott a vonalról (7-7). A bosnyákok időt kértek, ám a szünet előtti hajrában a magyarok fordítottak (9-8). Laluska kiállítása alatt Mocsai Lajos szövetségi kapitány időt kért, ám Schuchot is kiküldték, így bravúr volt, hogy a csapat előnnyel vonult el a pihenőre.

A második félidő két bosnyák góllal indult. Császár ugyan elrontotta a harmadik magyar büntetőt is, ám jött két magyar találat és vele együtt az újabb fordulat. A közönség hajtotta a kedvenceket, akik a 42. percben először vezetett két góllal (15-13). Fazekas ziccert fogott, és a vendégek kénytelenek voltak időt kérni. Hiába, mert a magyarok lendülete tovább tartott, és szűk negyedórával a vége előtt már 18-13 volt az állás. A vendégek nyolc perc után voltak ismét eredményesek, addigra már megpecsételődött a sorsuk.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány értékelése:

“A látszat csal, mert egy komolyan felkészített bosnyák csapatot győztünk le. Idő kellett, amire megtörtük az ellenállást. Az is hajtott bennünket, hogy a hírek szerint nem tartottak tőlünk, azt hitték, hogy nálunk morális válság van. Bíztunk benne, hogy győzelemmel kezdünk, és az észtek ellen is így kell felkészülnünk.”

Eb-selejtező, I. csoport, 1. forduló:
Magyarország – Bosznia-Hercegovina 26-17 (10-9)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik