Nagyvilág

Először szólaltak meg az Észak-Koreában megkínzott amerikai szülei

Először álltak kamera elé az Észak-Koreában botrányos körülmények között fogva tartott, kómába esett, majd hazaszállítása után elhunyt Otto Warmbier szülei.

Amint várták a gyermeküket szállító repülőgép érkezését Ohioban, Fred és Cindy abban reménykedett, hogy az amerikai orvosi ellátás segíthet helyrehozni gyerekük állapotát. Optimizmusuk viszont nem sokáig tartott.

Mikor landolt a gép, a szülők szembesültek Kim Dzsongun rezsimjének brutalitásával: fiuk vak és süket volt, több foga hiányzott és etetőcső lógott az orrából. Így töltötte utolsó napjait, mielőtt június 19-én örökre nyugovóra tért.

Fotó: Europress

Cindy, a fiú édesanyja a Fox & Friends című tévéműsorban elmondta, férjét és őt tájékoztatták arról, hogy egy propagandaplakát letépéséért több mint egy éve bebörtönzött gyermekük agykárosodást szenvedett.

Optimisták voltunk. Úgy képzeltük el, hogy Otto alszik és mesterséges kómában van, majd miután az itteni orvosok elkezdenek foglalkozni vele és érzi a törődést, felébred

– nyilatkozott Cindy, hozzátéve, hogy Otto sérülései súlyosabbak voltak, mint azt valaha is gondolta volna.

Odasétáltunk a repülőhöz, a motorok még mindig zúgtak, éppen akkor landoltak. Félúton jártunk a gép lépcsőjén, amikor üvöltő, embertelen hangot hallottunk, Nem tudtuk, mi lehet az

– vágott közbe Fred.

Fotó: Europress

Aztán észrevették a hordágyon fekvő gyermeküket, amint erőszakosan rángatózik és torkaszakadtából sikítozik.

Megborotválták a fejét, etetőcső jött ki az orrából, üresen nézett maga elé. Vak volt. Süket volt. Úgy tűnt, mintha fogóval átrendezték volna az alsó fogsorát. Észak-Korea nem áldozat, ők terroristák. Tudatosan és szándékosan tették ezt Ottóval.

Észak-Korea tagadta, hogy kegyetlenül bánt volna és kínozta volna az amerikai fiút. Szerintük a nemzetközi előírásokat tartották figyelemben.

Warmbier szülei szerint az ország tevékenysége megbocsáthatatlan és a terrorizmus állami szponzoraként kellene listára venni őket.

Látjuk, hogy Észak-Korea áldozatként próbálja meg beállítani magát, és hogy a világ pikkel rájuk, de itt vagyunk, hogy elmondjuk, Észak-Korea nem áldozat. Terroristák. Elrabolták Ottót és kínozták őt

– hangzott el az interjúban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik