Az Iszlám Állam már a megszűnés szélén Irakban

Csütörtökön Haidar al-Abadi iraki kormányfő bejelentette az új hadműveletek elindítását Havidzsa városa ellen.

Ez a település és környéke az utolsó nagyobb menedéke az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek, amely napokon belül akár meg is szűnhet létezni államként Irakban.

A mostani offenzíva különlegessége, hogy szinte biztosan egybe esik majd a hétfőn tartandó kurd népszavazással. Irak ellenzi a referendumot, Havidzsa túloldalán pedig ott fekszik Kirkuk városa, a kurd függetlenség egyik kulcsa.

A kurdok tényleg szavazni fognak a függetlenségről

A helyzet azonban enyhén szólva is bonyolult.

Moszul kilenc hónapig tartó ostroma hosszabbnak bizonyult, mint sokan várták. A város nyugati fele jórészt a földdel vált egyenlővé, több mint 600 ezer ember menekült el a városból, az áldozatok száma mind a civilek, mint a fegyveres szereplők között magas volt. Bár tény, hogy Irak második legnagyobb városáról volt szó, amely az Iszlám Állam iraki fővárosának is számított, az elemzők azt várták, hogy a terrorszervezet nem fogja könnyen megadni magát a későbbiekben sem.

Moszul legyőzése után még három nagyobb terület maradt a terroristák kezén Irakban: Tal Afar város, Anbar tartomány néhány sivatagi szeglete, és Havidzsa a környékbeli falvaival. Szemben a várakozásokkal, az Iszlám Állam alig vállalta fel a harcot az első két helyszínen. Tal Afar a maga 200 ezres egykori népességével nagy városnak számít, a harcok mégis alig 11 napig tartottak.

Most először fordult elő, hogy tömegesen adták meg magukat a terroristák, ám a hírek szerint ezzel nem sikerült megmenteniük az életüket: az iraki biztonsági erők nem nagyon ejtenek foglyokat.

A anbari települések visszafoglalása még gyorsabban zajlott, elvileg tehát minden készen áll az utolsó csatára.

Havidzsa, a kezdet és a vég

Az észak-iraki szunnita város szimbolikus jelentőséggel bír az ország szétszakadásában. 2013-ban a már két éve tartó békés politikai tüntetéseket először itt verte szét erőszakkal az iraki hadsereg.

A szunnita közösség jó része 2009-től már hajlandó volt a megbékélésre, ám a síiták dominálta iraki kormány politikája ellen több békés megmozdulást is szerveztek. Ezek a csoportok nem felkelők voltak, akik elvétve robbantgattak, hanem civil csoportok, pártok, amelyek demokratikus jogaikkal élve akarták befolyásolni a kormányt. Ma sem tudni pontosan, mi miért történt Havidzsában, de 2013 áprilisában a főként síitákból álló iraki hadsereg rajtaütött a tiltakozókon, sok halálos áldozatot követelve.

Ez volt a végső pont – a szunniták reményvesztettsége, és ezzel a dzsihadista csoportok erősödése, támogatottsága erősödni kezdett. 2013 decemberének utolsó napjaiban Anbar tartomány több nagyvárosa a Szíriából érkező – és valószínűleg őket helyben üdvözlő – szélsőségesek kezébe került, 2014 nyarán pedig Moszul is elesett. A többi történelem, egészen mostanáig, amikor az iraki csapatok ismét a város falainál állnak.

A bagdadi kormány azonban nem a szép párhuzam vagy a keretes történetmesélés miatt választotta utolsó célpontnak Havidzsát, hanem mert ez az egyetlen olyan terület, amely a kurd autonómia területével, elsősorban Kirkuk városával határos. Iraknak is rossz, ha dzsihadisták uralják városaikat, de akkor legyen már rossz a kurdoknak is, akik a szomszédban egy több száz kilométer hosszú, 2-3 méter magas fal mögött próbálták elkerülni az Iszlám Állam támadásait.

Kirkuk, az olajváros

Kirkuk különleges jelentőséggel bír Irakban. Egyrészt ott van az ország második legnagyobb kőolajmezője. Másrészt a város etnikailag igen vegyes, régen a türkmén népcsoport lakta, majd a beköltöző kurdok kerültek többségbe, akiket Szaddam Husszein idején erőszakosan kitelepítettek. 2003 után a kurdok maguknak követelték a várost, az alkotmány szerint népszavazást kellett volna tartani a hovatartozásáról, de ez nem történt meg. 2014-ben, amikor az Iszlám Állam elfoglalta a vidéket és az iraki biztonsági erők szétfutottak, a kurd fegyveres szervezetek, a pesmergák gyorsan ellenőrzésük alá vonták a várost.

Ez természetesen nem tetszett az iraki kormánynak, bár nem sokat tudott tenni ellene. A hangulat csak mostanság forrósodik fel, amikor egyrészt megindulnak a harcok a város szomszédságában, másrészt a kurdok az egész régiójukat függetlenné akarják nyilvánítani. Ennek érdekében a jövő hétfőn, szeptember 25-én népszavazást tartanak Kurdisztánban. De nem csak a saját, az iraki alkotmány által jóváhagyott területükön, hanem minden olyan vidéken is, amelyet 2014-ben foglaltak el, kihasználva a káoszt.

Havidzsa ostroma ráért volna az iraki kormány szempontjából a népszavazás után is, ám így elképzelhető, hogy a referendum hozzájárul majd a destabilizációhoz. Becslések szerinte még mintegy ezer dzsihadista rejtőzködik a városban és a környező arab falvakban. Az iraki hadsereg abban bízik, hogy erősebb harcok nélkül ki tudja szorítani őket a városból, majd aztán vagy bemenekülnek a szomszédos hegyvidék területeire, vagy hátrafelé, azaz egyenesen a kurdok felé fognak elmenekülni.

Az Iszlám Állam párszor már megmutatta, hogy mire képes.

Tavaly októberében, amikor Moszul ostroma épp csak elkezdődött, Havidzsából mintegy száz fegyveres szivárgott be Kirkukba, teljesen meglepve az egyébként rendkívül alapos és felkészült kurd titkosszolgálatokat. A megelőző években ritkán, évi egy-két alkalommal került sor hasonló támadásra. Utólag nézve kevés eredménye volt a mintegy kétnapos harcnak, a kurdok mindössze egyetlen foglyot ejtettek, a város arab lakossága sem lázadt fel.

Mi lesz veled Iszlám Állam?

Nem tudjuk meddig fognak tartani a harcok, de az utolsó hónapok eseményei azt mutatják, hogy a dzsihadisták reményt vesztettek, és inkább a klasszikus terrorműködésre készülnek ismét berendezkedni. A maximum néhány (de talán csak egy) hétig elhúzódó harcok mielőbbi befejezése az iraki hadseregnek is érdeke, mert amennyiben fegyverrel akarják majd akadályozni a kurd függetlenséget, akkor az 1400 kilométeres közös határszakaszon (még ne nevezzük frontvonalnak) a súlypont itt lesz, Kirkuknál.

Az Iszlám Állam lassan megszűnik létezni államként. A szíriai területeken is a végnapjait éli a szervezet, és várhatóan a központi mag hiányában a távoli „tartományok” Afganisztánban, Egyiptomban és Nigériában függetleníteni fogják magukat. Ez azonban csak szervezeti kérdés, a súlyosabb probléma, hogy az ideológia nem szenvedett vereséget,

még ha sokak rádöbbennek is, hogy a vallás nevében elkövetett borzalmak sem tesznek mindenkit legyőzhetetlenné.

Ami marad a szervezett brutalitás helyett, az valami olyan lesz, mint amit már láttunk 2014 előtt: robbantások, öngyilkos merénylők a civil lakosság ellen, célzott likvidálások a politikai, rendőri, közigazgatási vezetők ellen, azért, hogy főleg vidéken ellehetetlenítsék az állam működését.

Irakban már egyszer azt is láttuk, hogy mi a megoldás, egyszer már működött, hogy az erőszak jelentősen, elviselhető szintre csökkenjen: a többségi síita politikai elit felhagyott a szunnita közösség zaklatásával, de legalábbis csökkentette a mértékét. Mint utólag kiderült, sajnos ezt csak az amerikaiak nyomására tette, és ahogy az utolsó amerikai katona kitette a lábát Irakból, 2011-ben, minden visszatért a régi kerékvágásba.

Havidzsa bukása után

a kurdok egyik nagy reménysége a dzsihadisták életereje lehet.

Mennél tovább tartanak ki a szélsőségesek Bagdad ellen, az iraki kormány annál később lesz képes összeszedni magát a kurdok elleni komoly fellépésre. Amíg a hadsereg a terroristák elleni harccal lesz lekötve, megnő a lehetőség a konfliktus diplomáciai úton történő rendezésére.

Ha nem akarunk újabb háborút, ez lesz az egyetlen reményünk.

Kiemelt kép: REUTERS/Yahya Ahmad