Tudomány

Dinoszauruszokat is elejthetett az óriási békafaj

Ceratophrys nem fajait, azaz a dél-amerikai szarvasbékákat nem véletlenül nevezik Pac-Man békáknak is. Az élőlények kerek testükkel, óriási szájukkal és hatalmas étvágyukkal érdemelték ki becenevüket. Ezek az állatok ráadásul elképesztően erős harapásukban is eltérnek békésebb rokonaiktól.

Az A. Kristopher Lappin, a Kaliforniai Állami Műszaki Egyetem munkatársa által vezetett kutatók a közelmúltban először mérték meg a szarvasbékák harapásának erejét. A szakértők először kisebb fajokat elemeztek, majd arányokon alapuló számolás alapján a kihalt Beelzebufo ampinga harapását is felmérték.

A Belzebub békájaként is ismert élőlény 65-70 millió éve élt Madagaszkár területén. A faj 41 centiméter hosszúra és 4,5 kilogramm tömegűre nőhetett meg – jóval nagyobb volt, mint napjaink legnagyobb békája, a 32 centiméteres góliát béka.

A szakértők arra jutottak, hogy a Beelzebufo ampinga szája sokkal nagyobb erővel zárult össze, mint a mai Pac-Man békáké. Hatalmas méreteinek és lenyűgöző harapásának köszönhetően akár fiatalabb dinoszauruszokat is elfogyaszthatott.

A békák többségének nem túl erős az állkapcsa, ezért csak kisebb élőlényeket tudnak elejteni. A dél-amerikai szarvasbékák azonban nagyobb teremtményeket, például más békákat, kígyókat, vagy éppen rágcsálókat is könnyedén elkapnak.

Egy Pac-Man béka, a Ceratophrys ornata Kép: Wikipedia

A kutatók a Cranwell szarvasbéka (Ceratophrys cranwelli) nyolc egyedét elemezték. A példányok testhossza 4–9,6; fejhossza 1,5–3,2; fejszélessége pedig 2,2–4,6 centiméter között mozgott. Miután megmérték az élőlény átlagos harapási erejét, olyan rendszert dolgoztak ki, mellyel más fajok testméretei alapján lehet becslést adni az adott állat harapási erejére.

A csapat szerint a Beelzebufo ampinga harapása olyan erős lehetett, mint egy mai farkasé, illetve egy nőstényoroszláné vagy tigrisé. Amennyiben az élőlény a modern szarvasbékákhoz hasonlóan vadászott, könnyedén elejthette a kisebb krokodilokat és dinoszauruszokat is.

(Live Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik