Light

Havas szerint csak romlott Bajor állapota

Az újságíró azt mondja, hogy cimborája állapota sohasem javult, a róla megjelent cikkek állításaival ellentétben.

Havas Henrik a Frizbi felvételén mesélt barátja, Bajor Imre utolsó hónapjairól. A tévés rendszeresen látogatta Imrét, akivel kártyáztak és beszélgettek, de egészségi állapota javulásáról szó sem volt.

“Én sosem tapasztaltam olyat, hogy annyira jobban lett volna, hogy például le tudott volna menni a medencéjéhez. Bízott benne, hogy így lesz, és azt tervezte velem, ha jobban lesz, lemegyünk és medencézünk, ott beszélgetünk. Sajnos ez nem következett be.”

Havas azt is elmondta, hogy a humorista rendszeresen beszámolt neki a kezeléseiről és a kínai gyógymódban bízott a leginkább – írja a Bors.

“Én sosem kérdeztem, hogy mi van vele meg a betegségével, de természetesen mindig szóba került. És szinte minden alkalommal magától jegyezte meg, hogy éppen ki és mit fog csinálni vele. A kínai útjával kapcsolatban is hosszasan ecsetelte, hogy majd valami moszat a szervezetében bejut a rákos sejtekbe, megvilágítja őket, majd szétrobbannak. Én sosem mondtam el a véleményem neki ezekről, szerettem volna én is hinni, hogy van neki visszaút. De nem titok, ilyen alkalmakkor sokszor összenéztünk a párjával, Ildikóval.”

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik