Nagyvilág

Az EU rendesen odavágott Trumpnak

Nincs szükség az Iránnal két éve kötött nukleáris megállapodás újratárgyalására – mondta Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán New Yorkban, hangsúlyozva, hogy – az Egyesült Államok újratárgyalást szorgalmazó követeléseinek ellenére – a megállapodás beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Nincs szükség a megállapodás egyes részeinek újratárgyalására, mivel a megállapodás egy nukleáris programra vonatkozik, és mint ilyen, működik

– jelentette ki Mogherini újságíróknak a megállapodást Iránnal megkötő hat hatalom és Irán képviselőinek ENSZ-béli találkozója után, amelyre Rex Tillerson amerikai külügyminiszter iráni kollégájával, Mohammad Dzsavád Zaríffal együtt érkezett.

A találkozón elnöklő Mogherini hozzátette, hogy a résztvevők – beleértve az Egyesült Államokat is – mindannyian egyetértettek, hogy a felek eddig végrehajtották a megállapodásban foglaltakat.

Mogherini szerint a találkozón nem merült fel a megállapodás esetleges módosításának témája. Hozzátette, hogy amennyiben azzal kapcsolatban nem nukleáris vonatkozású kérdések merülnének fel, azokat másutt kell megvitatni.

Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok vajon elkötelezte-e magát, hogy részese marad a paktumnak, az EU külpolitikai főképviselője csak annyit mondott, hogy ez “más kérdés”.

Igazolni kellene

Donald Trump amerikai elnök szerdán az ENSZ-ben újságírók előtt közölte, döntött arról, hogy kilépteti-e országát a hat nagyhatalom és Irán között 2015-ben Teherán atomprogramjáról kötött megállapodásból, de egyelőre nem árulja el, mi ez a döntés. Az ENSZ-közgyűlés általános vitájában első alkalommal részt vevő Trump előzőleg azzal vádolta Iránt, hogy “erőszakot, vérontást és káoszt exportál” a térségben, a Teheránnal kötött nukleáris egyezségről pedig kijelentette, hogy az az egyik legrosszabb és legegyoldalúbb tranzakció volt, amelyben az Egyesült Államok valaha részt vett.

Külügyminisztere, Tillerson újságírók előtt úgy nyilatkozott: meg kell változtatni az Iránnal kötött nukleáris megállapodást, ha azt akarják, hogy az Egyesült Államok a megállapodás részese maradjon. Haszan Róháni iráni elnök minderre úgy reagált, az amerikai elnök “retorikája és propagandája ellenére” nem gondolják, hogy Trump kivonulna a megállapodásból.

Mogherini ugyanakkor a hatok és Irán tanácskozása után azzal érvelt, hogy nem lenne bölcs dolog újranyitni a tárgyalásokat olyan időben, amikor a világnak éppen Észak-Korea nukleáris fenyegetésével kell foglalkoznia. “Van már egy fenyegető nukleáris válságunk. Határozottan nincs szükségünk arra, hogy egy másikba is belemenjünk” – mondta.

Az amerikai elnöknek odahaza október 15-ig kell eldöntenie: igazolja-e, hogy Irán eleget tesz a szerződésnek. Ha ezt nem teszi meg, az amerikai kongresszusnak 60 napja van arra, hogy eldöntse, ismét bevezeti-e az Irán ellen eddig feloldott szankciókat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik