Light

Balhéba fulladt a stand-upos forgatás

Egymásnak estek a stábtagok Orosz György online reality show-jának felvételén. Lökdösődtek, mikrofont dobáltak, majdnem összeverekedtek.

Üvöltöztek, lökdösődtek a stábtagok és mikrofon is repült az életmentő Orosz György online realityjének, a Duma-párbajnak a forgatásán. A hangért és a képekért felelős stáb olyannyira összezörrent, hogy egymásnak estek. Állítólag azért, mert a nyolcórás próbafelvétel alatt mindenkinek elfogyott a türelme. Hét kamerával rögzítették a műsort, a hely pedig szűkös volt, és csak ott derült ki, hogy mennyire bonyolult a forgatás.

“Az egyik pillanatban arra lettünk figyelmesek, hogy a két vezető elkezd vitázni, majd üvöltözni egymással. Ekkor léptem közbe, hogy szétválasszam őket. Ám amikor közéjük álltam, hogy megpróbáljam csillapítani a konfliktust, én is beszálltam a vitába. Verekedés ugyan nem volt, de a lökdösődés elkezdődött, és olyan hangosan egymásnak estünk, hogy le kellett fogni minket. Engem a párom húzott arrébb, hogy megnyugtasson” – mondta a Blikknek a humorista, aki elmesélte, hogy az egyik stáb vezetője az utcára hajította a mikrofont, és a forgatás közepén beült a kocsijába, hogy elhagyja a helyszínt.

Orosz György a lapnak elmondta, végül nem kellett leállítani a felvételt, és a stáb jó hangulatban hagyta el a helyszínt hajnali négykor.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik