Kultúra

A Thor: Ragnarök rendezője élőszereplősítheti a legzseniálisabb animét

Már régóta húzódik a kultikus cyberpunk anime, az 1988-as Akira élőszereplősítésének ötlete, legutóbb tavaly nyáron hallatott magáról a jogokat birtokló Warner Bros, akkor úgy hírlett, a produkció levezénylésére azt a Justin Lint szemelték ki, aki többek között négy Halálos iramban-mozival, a Star Trek: Mindenen túllal a háta mögött bőséges akciófilmes és sci-fis tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy elkészítse az Akira új változatát.

A legújabb pletykák szerint Taika Waititi, a Hétköznapi vámpírok, A vademberek hajszája és a Thor: Ragnarök rendezője kerülhet a produkció élére, bár a hírt érdemes fenntartással kezelni, ugyanis a direktor legközelebb a Jojo Rabbit című második világháborús dramedyjét forgatja, vagyis legkorábban 2019-ben tudna belekezdeni az Akira előkészületeibe, ennyit viszont nem biztos, hogy várna a Warner.

Egy új-zélandi függetlenfilmes fogja megmenteni a Thor-szériát?
Az első előzetesből kiderült, hogy az új Thor-film nagyon más lesz, mint az előzők voltak, köszönhetően a rendezőválasztásnak.

A 2019-es premier amúgy azért lenne stílszerű, mert az Akira egyébként pont ebben az évben játszódik (az anime szerint), a harmadik világégés utáni Neo Tokyo nevű új japán fővárosában, ahol az utcákon polgárháborús viszonyok uralkodnak, mindennapos a katonai erőszak és a motoros bandák, gengszterek háborúi, virágzik a vallási fanatizmus és a korrupció.

Az egyik motoros banda legifjabb tagját, Tetsuot egy másik csapattal folytatott véres csata után elrabolja a hatalmi szerv és furcsa kísérleteket kezdenek végezni a srácon. Tetsuónak végül sikerül megszöknie, azonban hamarosan kiderül, hogy a kísérletek hatására megváltozott: agresszív lett, látomások gyötrik, és egy látszólag megfékezhetetlen erő birtokába került. A fiú ámokfutásba kezd és megpróbálja kideríteni, mit műveltek vele.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik