Ugyancsak érdeklődik korábbi hírek szerint az OTP a román Banca Romaneasca iránt, ám a Világgazdaság szerint megint visszautasították a magyar pénzintézet közeledését. A román bank fő tulajdonosa, a Román-Amerikai Befektetési Alap alelnöke ugyanis úgy nyilatkozott, hogy nem az OTP az első számú vevőjelölt, és más bankkal már előrehaladottabb tárgyalásokat folytatnak.
Balkáni figyelő rovatunkban korábban már beszámoltunk arról, hogy a Banca Romaneasca iránt a görög nemzeti bank is érdeklődik.
Az OTP-nek nem ez lenne az első kudarca Romániában: tavaly a BCR kereskedelmi bankra pályáztak, gyakorlatilag egyedüliként, mégsem sikerült nyerniük a privatizációs tenderen.
