Sport

Otthon nullázták le a Volánt

A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata 3-0-ra kikapott a Znojmotól hazai jégen az EBEL középszakaszában.

Két győzelemmel tért haza ausztriai túrájáról a Volán, így szép lett volna folytatni ezt a sikerszériát a Znojmo ellen. Ugyanakkor a csehek eddig nagyon érzik a középszakaszban, ezt pedig már az első percben bizonyították, 40 másodperc után már kapuvasnál jártak.

Sajnos az első szünetig kétszer a hálót is megzörgették a vendégek, előbb Strömberg maradt üresen, majd Uram lőtte ki a kapu botos oldalát, így megnyugtató előnybe kerültek a csehek. A második harmad nem vonul be a históriás könyvekbe az biztos, felejthető egy húsz perc volt, nagyjából az újabb znojmói találatot jegyezhettük fel. A harmadik harmadban ment előre a Sapa, de ezen az estén nem sikerült feltörni az ellenfél védelmét, Filip Landsam kapott gól nélkül hozta le a meccset a vendégeknél.

Nem érheti szó a ház elejét, a fehérvári fiúk hajtottak becsülettel, helyzeteket is dolgozott ki a Sapa. Ám ismét visszaköszönt az a probléma, ami a szezon nagy részében megnehezítette az együttes dolgát: a kapu előtt sokat hibázott a gárda, ez pedig ezen az estén is megbosszulta magát.

Csütörtökön a Dornbirn látogat a Raktár utcába, jó lenne akkor bezsebelni a két pontot.

Eredmény – EBEL, középszakasz
Sapa fehérvár AV19 – Znojmo 0-3 (0-2, 0-1, 0-0)
Gólszerzők:
Strömberg (10.), Uram (16.), Roznik (30.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik