Sport

Sofron triplája repítette a Volánt

A Sapa Fehérvár AV19 együttese öt emberelőnyt is kihasználva 6-3-ra verte a Graz csapatát az osztrák hokiligában.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy pocsékul indult a Graz elleni mérkőzés, Patrick Harandnak mindössze 34 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy az első lövése utáni kipattanót Adam Munro kapujába pofozza.

Ez azonban kétségkívül felrázta a hazaiakat, akik gyors egymásutánban értékesítettek két emberelőnyös szituációt: Sofron István előbb Tokaji Viktor lőtt passzába kotort bele remek ütemben, majd Ladányi Balázs passza után, félfordulatból tüzelt Fabian Weinhandl mögé. A játékrész hajrájában emberhátrányba került ugyan a Sapa, a játék képe alapján ez azonban nem tűnt fel, biztató húsz percet láthattunk.

 

Fordulás után már kihasználta emberfórját az osztrák gárda, Zdenek Blatny közelről mattolta Munrót. Palkovics Krisztián átadása után ugyan újra megszereztük a vezetést Derek Ryan révén (emberelőnyből), ám jött egy újabb grazi emberfór, Blatny pedig ismét büntetett, másodjára egalizált a vendégegyüttes. A nap hőse, Sofron gondoskodott róla, hogy előnyből várjuk a harmadik etapot, Ladányi passzával lépett ki, volt ideje, hogy megnézze a kaput, majd szép mozdulattal bebőrözte az amúgy jól védő Weinhandl-t. Küzdelmesre sikerült a játékrész.

A harmadik harmadban sokáig csak helyzetekig jutott mind a két együttes, majd a hajrába érve eldöntötte a két pont sorsát a Volán, előbb Vas Márton, majd Ladányi köszönt be. A vendégek ugyan a végén kaptak egy ajándék előnyt, azonban Munro lepaktált Fortunával, kétszer is a vason csattant a korong. Az állás már nem változott, a Sapa még mindig őrzi negyedik helyét a bajnokságban.

Sofron három góllal és egy assziszttal, Ladányi három gólpasszal és egy találattal zárt.

Eredmény – EBEL
Sapa Fehérvár AV19 – Moser Medical Graz 99ers 6-3 (2-1, 2-2, 2-0)
gólszerző:
Sofron (3., 9., 38.), Ryan (31.), Vas M. (53.), Ladányi (55.), illetve Harand (1.), Blatny (26., 34.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik