Kultúra

Dave Gahan elhagyja a Földet az új Depeche Mode-klipben

Az együttes énekese űrhajósnak áll a Cover Me című szám videójában, melyet egy elismert filmes rendezett.

A Where’s the Revolution és a Going Backwards után megjelent a harmadik kislemez is a Depeche Mode márciusban boltokba került Spirit című albumáról, amelyet 2018-ban másodszor is bemutat majd Magyarországon a csapat.

A Depeche Mode mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a videóik különleges minőséget képviseljenek, és ennek érdekében rendszeresen a legjobb és legegyedibb látásmódú rendezőkkel dolgoztak együtt. Ez alól a most napvilágot látott Cover Me sem képez kivételt. A forgatást Gahanék régi harcostársa, a holland film- és fotóművész, Anton Corbijn irányította, aki szkafanderbe öltöztette a kihalt Los Angelesben és az űrben kóválygó Dave Gahant. A fekete-fehér képi világ, köszönhetően az erős fény-árnyék kontrasztoknak, legalább annyira hangulatos és melankolikus lett, mint a dal.

A Cover Me az egyik legerősebb tétel az együttes idén megjelent 14. albumán: a Spirit az eladási listák első helyén nyitott Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban, Belgiumban, Svájcban, Ausztriában, Portugáliában és Dániában, de további 15 országban debütált a Top 10-ben – így például az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Magyarországon is.

Az új videó mellett a Depeche Mode a Cover Me remix kiadványával is kedveskedik a rajongóinak: a nóta számos változatát rejtő különlegességet október 6-tól kezdve digitális formátumban, illetve CD-n és dupla bakeliten is begyűjthetik az érdeklődők.

Visszatér Budapestre a Depeche Mode
A májusi után jövőre ismét koncertet adnak a fővárosban Dave Gahanék.

A Cover Me dalt hamarosan újra élőben is hallhatjuk: a Depeche Mode pillanatnyilag Észak-Amerikában turnézik, de néhány hét múlva visszatérnek az európai csarnokokba, és az őszi-téli körút során Magyarországra is újfent ellátogatnak.

Forrás: Sony Music

Ajánlott videó

Olvasói sztorik