Szórakozás

Badár Sándornak tönkretették az előadását

A mai modern világban egyre nehezebb az előadók helyzete, különösen igaz ez a humoristákra és a stand uposokra, hiszen a poénok csak az első alkalommal működnek.

Birkalopási ügybe keveredett Badár Sándor
A színész egy előadás sikeréért még a birkalopást is bevállalta.

A különböző feltöltős, megosztós internetes oldalak már eddig is megnehezítették a mindennapjainkat. De már felütötte fejét modernizált világunk másik mételye, ami még ennél is rosszabb, hogy telefonnal felveszik és azzal a lendülettel fel is töltik ezekre a megosztós oldalakra

– panaszolta a Borsnak Badár Sándor, akivel előfordult már, hogy negyedórás története elején a közönség soraiból valaki bekiabálta a csattanót.

Több ilyen eset is megtörtént velem mostanában. Nagyon bosszantó dolog, amikor tönkreteszik egy ilyennel az előadó produkcióját, és egyben a többi néző szórakozását is. Ráadásul az emberek többsége sokszor nincs is tisztában vele, hogy mit követett el. Akik a moziban sunyiban rögzítik a filmeket, azok tisztában vannak vele, hogy lopást követnek el és törvényt sértenek. De akik felveszik, majd feltöltik a netre az előadásainkat, azoknak általában fogalmuk sincs arról, hogy szerzői jogokat sértenek. Fel lehet lépni ellenük, de itthon nehezen haladnak az ilyen ügyek, és eltávolítani sem olyan egyszerű.

Nyitókép: MTVA/Zih Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik