Közélet

Rezesova-ügy: kibukott az egyik áldozat fia

Eva-Rezesova-szlovak-gazolo(960x640)(4).jpg (rezesová, )
Eva-Rezesova-szlovak-gazolo(960x640)(4).jpg (rezesová, )

Egy fontos dolgot nem vizsgált a bíróság - írja levelében M. György, aki furcsállja, hogy a basetetet okozó szlovák miliomosnő először azt vallotta, elaludt.

A Rezešova-per elsőfokú ítéletének kihirdetése után a Totalcar összefoglalta, amit a balesetről eddig tudni lehet. A másodfokú eljárás előtt senki, így Eva Rezešova sem tekinthető bűnösnek, amíg a bűnösségét a bíróság jogerősen nem állapította meg – írta a portál.

Erre az írásra reagált az egyik áldozat fia, aki levelet írt a Totalcar szerkesztőségének.

Így történt a baleset:

„Egy fontos dolgot nem vizsgált a bíróság: miért váltott volna a Fiat sofőrje 1,5 másodperc alatt sávot, miközben a BMW már olyan közel volt hozzá, hogy visszapillantó nélkül is érzékelnie kellett a lámpafényét. Majd, ahogy megkezdte a sávváltást, még mindig nem visszakozott, hanem állítólagosan folytatta azt bő 1,5 másodpercig, amíg be nem következett a tragikus ütközés.

El lehet ezt hinni, hogy valaki így vezet autót?” – írta M. György.

“Az autót nem egy autóversenyző és nem egy forrófejű ember vezette, hanem apám, aki egy óvatosan és figyelmesen vezető, szabálykövető ember volt és soha nem volt balesete ezt megelőzően. Az ártatlanság vélelme őt miért nem illeti meg a bíróság előtt?” – kérdezi végül a férfi, aki szerint furcsa, hogy Rezesova először azt vallotta, elaludt, majd eszébe jutott, hogy kivágtak elé.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik