Sport

Kosár-Eb: a szerbek óvatosak, nem becsülik le a magyar csapatot

Aleksandar Djordjevic szövetségi kapitány szerint nem tehetik meg azt, hogy lebecsülik a magyarokat a férfi kosárlabda Európa-bajnokság vasárnapi nyolcaddöntőjében.

Djordjevic azt mondta a szerb sajtónak, hogy a legjobb 16 között már nincs olyan könnyű ellenfél, mint a csoportkörben, így a magyarokat is tisztelniük kell.

Ismerjük az erősségeiket, és mindent megteszünk, hogy megállítsuk őket. Mi elsők lettünk a D csoportban, ők negyedikek a C-ben, ami különbség, nekünk pedig az a feladatunk, hogy a pályán megmutassuk ezt a különbséget

– szögezte le a szövetségi kapitány.

Kifejtette, a magyar válogatottnak két vezére van Hanga Ádám és Vojvoda Dávid személyében, Keller Ákos pedig további erőt ad a csapatnak.

Emellett Ivkovics Sztojan kapitányt is ismerem, régóta dolgozik Magyarországon, és tisztelem a munkáját

– tette hozzá Djordjevic.

“Szuper ember és remek edző. Ezen a szinten már csak kiváló edzők vannak, és külön örömünkre szolgál, hogy kivívtuk az elismerésüket” – ezt már Ivkovics mondta, majd rátért a vasárnap 14.15-kor kezdődő mérkőzésre.

Van tudáskülönbség a két csapat között, amit eddig játszottunk, az itt már nem lesz elég. Ennek kapcsán is szorgalmazom, hogy minél több magyar kosaras próbálja ki magát a külföldi bajnokságokban

– tette hozzá a magyar edző.

A mérkőzést a 24.hu-n is élőben követhetik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik