Belföld

Minden nem állami iskolafenntartónál hibát talált az ÁSZ

Tízből nyolc köznevelési közfeladatokat nyújtó, államháztartáson kívüli szervezet nem tett eleget a közpénz felhasználásához kapcsolódó közzétételi kötelezettségének, a fennmaradó kettő pedig kisebb hiányoságokkal teljesítette azt – ismertette az Állami Számvevőszék alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Warvasovszky Tihamér szerint az ÁSZ ellenőrzései során mindig kiemelt figyelmet fordít az átláthatósági törvény biztosítékainak érvényesülésére, az eredmény viszont azt mutatja számukra, hogy a közpénzek átláthatósága terén még jelentős erőfeszítésekre van szükség.

Azt vizsgálták, hogy a fenntartók az állami támogatásokat szabályszerűen, átlátható módon, illetve szabályozott keretek között használták-e fel, a humánszolgáltatást nyújtók rendelkeznek-e megfelelő belső szabályozással, a közérdekű adatokat megfelelő módon nyilvánosságra hozták-e, valamint, hogy a szolgáltatást igénybe vevők megfelelő információkhoz tudnak-e jutni az intézmények működéséről.

Az ÁSZ megállapította, hogy közfeladat ellátásának kereteit döntően megfelelően vagy kisebb hiányosságokkal, de a jogszabályoknak megfelelően alakították ki a vizsgált fenntartók, a támogatások felhasználásában azonban találtak szabálytalanságokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik