Gazdaság

Soha nem találtak még ilyen könnyen munkát a menekültek nálunk

Menekültként talán soha ilyen könnyen nem lehetett munkát találni az országban – nyilatkozta Faragó Renáta, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület munkatársa, a Hír TV Egyenesen című műsorában, ahol a szervezet Magyarországon élő menekülteknek szervezett balatoni kirándulása miatt készítettek vele interjút. (Az Abcúg kirándulásról készített képriportját itt nézheti meg.)

Pedig egyáltalán nem tűnik magától értetődőnek, hogy olyan nagyon egyszerű lenne Magyarországon menekültként munkát találni. A kormányzati menekültellenes kampány formálta meglehetősen idegenellenes közhangulat, aminek része volt a “Bevándorlók elveszik a magyarok munkáját” üzenet is, épp ennek ellenkezőjét sejtetné.

Magyarországon azonban jelenleg olyan mértékű a munkaerőhiány, hogy az olyan hátrányból induló munkavállalók, mint a magyarul nem beszélő menekült vagy oltalmazott státuszúak után is kapkodnak a munkaadók – írta az Abcúg.

Konyhán vagy gyártósoron a legkönnyebb

A munkaadók nem kifejezetten külföldieket szeretnének foglalkoztatni. Bárkit felvennének, de mivel nem találnak magyar munkaerőt, ezért nyitnak a külföldiek felé is – magyarázta a Menedék munkatársa, Zentai Lilla.

Építőipar, vendéglátóipar – ezekre a területekre keresnek dolgozókat leggyakrabban a Menedéknél, és ezek azok az állások, amik a Magyarországra csak néhány hónapja érkezett, tehát magyarul még biztosan nem beszélő menekülteknek is a legkézenfekvőbb első munkahelyek. Egy konyhai vagy gyári betanított munkás könnyen elsajátíthatja az a pár száz szavas szókészletet, ami ahhoz kell, hogy el tudja végezni a feladatát.

Hiába van valakinek anyaországában szerzett szakképesítése, ha nem beszéli a nyelvet, jó eséllyel nem fog tudni azon a területen dolgozni az első időszakban – mondta a szintén a Menedéknél dolgozó Barcza Ildikó, aki ismer olyan villanyszerelőt, aki most giroszozót üzemeltet, vagy volt hivatalnokot, aki épp kisboltot működtet.

Ha bővebben is kíváncsi, kattintson!

A cikk szerzője: Neuberger Eszter. Nyitókép: Egy budapesti kórház üzemi konyháján dolgozó menekült | Fotó: Magócsi Márton

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik