Közélet

Szombathy nem félti a demokráciát Orbántól

Szombathy Pál 2008 októberében. fotó MTI Fotó: Beliczay László
Szombathy Pál 2008 októberében. fotó MTI Fotó: Beliczay László
Ő maga sem fél. Az újságírásért viszont aggódik, mert mindkét oldalon elhomályosítja a tényeket a világnézet.

A Médiapiacnak elárulta, azért lett az Index igazgatótanácsának tagja, mert Bodolai László hívta. Ő pedig gimnáziumi osztálytársa, a Magyar Hírlapnál pedig – főszerkesztőségekor – a sajtójogásza volt. Az elmúlt években tudatosan nem foglalkozott politikai újságírással, így nem volt egyértelmű, vállalja-e a felkérést. Amikor mégis így tett, mandátumát Bodolaihoz kötötte.

Előre jeleztem, ha a tulajdonosi felállás változik, távozom. Én vele csinálom. Függetlenségi küzdelmekben amúgy van tapasztalatom bőven, megvívtam a magam csatáit a Magyar Hírlapnál és utána is.

Azzal nem akar foglalkozni, hogy a portált Simicska Lajoshoz kötik, a fideszesek simicskázására pedig szerinte csak valami hasonló panellel lehet reagálni. Vitatja, hogy a Fidesz letarolta a médiapiacot. A kormánypropaganda nem túl hatékony, a néző-olvasó szám egyensúlya nem borult, csak a hirdetési bevételeké.

A balos orgánumokkal szemben létrehoztak jobboldaliakat, de azok nem szipkázzák el az olvasókat, nézőket, hallgatókat. Egyszerűen nem igaz, hogy a nyilvánosságban csak jobboldali hírekkel, tudósításokkal találkoznának az emberek.

Arról, hogy a Fidesz állítólag a választásokig – a médiumok vezetői, tulajdonosai után – már az újságírókat is meg akarja félemlíteni nem igazán érdekli, ő nem szokott félni és bajnak tartja, hogy magyar sajtó főleg a primer előítéleteket szolgálja ki. Ellenpéldának hozza a Heti Választ, amely konzervatív, mégis bírál egyes kormányzati döntéseket, míg másokat támogat. Nem kíváncsi rá, hogy a G-nap óta a Magyar Nemzetben egykor együtt dolgozó kollégák, barátok miként ölik egymást azokkal, akik átmentek a Magyar Időkhöz, de bajnak tartja,

hogy testvérháború, családi válás zajlik a sajtóban.

 

Szerinte a helyzet előbb-utóbb konszolidálódik, nem tart örökké a reklámpiac torzulása sem. Rosszul van, ha diktatúrát emlegetnek.

Nincs vége a sajtószabadságnak, minden leírható. Hány országban buktattak meg köztársasági elnököt sajtócikkel? Nálunk sikerült. Az árokbetemetéshez hasonló magasztos célok helyett én inkább először egyszerűbb, földhözragadt, minimálprogramot fogalmaznék meg. (…) Mondjuk fogadjuk meg mindannyian, hogy a címben és a leadben megfogalmazott állítások nem lesznek homlokegyenest ellentétesek egymással a lapjainkban. Adjunk magunknak hat hónapot, és próbáljuk ezt elérni.

Szombathy árnyalja még ezt azzal, hogy a tényeket sokszor elhomályosítja a világnézet, amikor pedig ezt a problémát felveti, jön a hiszti. Ami ráadásul ragadós.

Egyre erőszakosabbak vagyunk egymással.

Újságírói szolidaritásból a Népszabadság megszüntetésének nem örül, de a lap neki nem volt igazi referenciapont. Hívták, de soha egy sort sem írt oda.

Ahogy annak idején a Ringier bedarálta a Magyar Hírlapot, úgy a Népszabadság felszámolása is mocskos játék volt. Közben nem tudott nem eszembe jutni, hogy a Magyar Hírlap kinyírásánál a népszabadságosok csak ültek, és mosolyogva mondogatták: ilyen a piac, majd átjönnek hozzánk az előfizetőitek. Semmi szolidaritást nem kaptam akkor tőlük, mert haszonélvezői lettek a helyzetnek. Mégsem vigasz, hogy a Népszabadság már nem létezik, és nem is lehet feltámasztani, míg a Magyar Hírlap életben maradt. Olyan, amilyen, de legalább megjelenik. Számomra ez sokkal fontosabb, mint hogy azt mondogassam: velem ért véget, mert én voltam a sajtószabadság hőse.

Ezt követően előkerül, hogy Széles Gábor miként szerezte meg, majd változtatta meg – ígérete dacára – a Magyar Hírlap irányvonalát, és önti azóta is a pénzét a lapba.

Én nem tudtam együtt dolgozni vele egy idő után, teljesen mást gondolunk az újságírásról, a tulajdonos szerepéről, de ettől függetlenül elismerem, hogy áldoz a médiájára. Ez egy kezdetleges piac, mindenki keresi a szerepét.

Mészáros Lőrinc az új Simicska Lajos

Vele sem kell túl sokat foglalkozni, és nem kell a harsány ellenzéki publicistákat utánozni, mert az anyázás és a káromkodás mindenre átragad. Elég lenne a gúny, az irónia. Ezt a fegyvert használta Bayer is ellene, amikor 2001-ben a Magyar Hírlapban megjelentette a kormányközeli Happy End Kft. országimázsra készült pályázatának dokumentumait.

Sosem lehet annyira igazam, hogy a másiknak kicsit ne legyen. Mai fejjel azt a 2001-es anyagot talán nem pont úgy jelentetném meg, másképp tálalnám.

Az À la carte-hoz hasonló műsor ma is érdekelné, de tévézik eleget, a Digi Sport reggeli műsorát heti négyszer vezeti. A sporttal sok közéleti ember is megközelíthető, szerinte Kósa Lajos is vicces vendége volt, nem kell kiborulnia egy újságírónak azon, ha a kormány Soros-ügynöknek titulálja.

Az, hogy egy politikus mit mond az emberről most vagy egy év múlva, nem számít. Huszonöt év alatt sokukat láttam kisfiúnak, nagyfiúnak, közepes fiúnak, meg oda és vissza.

A Soros-kampány a nagyon elfogult, alulinformált, félelemmel teli Fidesz-szavazóra és a keményen Fidesz-gyűlölő értelmiségire hat. Az egyik megerősítve érzi magát, a másikat felbőszíti, ő egyik csoportba sem tartozik.

Amúgy bornírt, nevetséges marhaság, korlátozott a hatása. Nem akkora csodafegyver.

A CEU-ügyről is úgy véli, a lényeg, hogy az egyetem még itt van. E ponton felidézi, hogy néhány éve, egy tusnádfürdői beszéd után azt írta, Orbán részben azt csinálja, mint amikor az ember végigmegy a kihalt falun, és fadarabot húz végig a kerítéseken, hogy a kutyákat acsarkodásra ingerelje. Szerinte ilyen, amikor a ballib újságírók engedelmesen elkezdik szajkózni, vége a világnak.

Nyugi, nyugi, nyugi. Le kellene tekerni a hisztimétert.

Kiemelt kép: Szombathy Pál 2008 októberében. Fotó: MTI/Beliczay László

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik