Közélet

Rutinműtétbe halt bele egy beteg a miskolci kórházban

Mutet(960x640)(3).jpg (műtét)
Mutet(960x640)(3).jpg (műtét)

Gerincsérvvel operálták, de elvérzett az intenzív osztályon. A család szerint a kórház hibázott.

Mivel 15 évvel ezelőtt szívinfarktusa volt, vérhígítót kellett szednie annak a férfinak, aki gerincsérvműtét miatt feküdt be a miskolci kórházba. Az operáció után azonban elvérzett. A férfi felesége szerint azért, mert egy héttel a beavatkozás előtt nem szüntették meg a gyógyszer adagolását, sőt, közvetlenül az operáció előtt is kapott még vérhígítót – írja a Blikk.

A lapnak nyilatkozva elmondta azt is, hogy 3 órásra tervezték a műtétet, ehhez képest 6 órán át feküdt bent a férje.

Dr. Martini Jenő, a családot képviselő ügyvéd szerint próbálnak peren kívül megegyezni a kórházzal, de nincs együttműködési szándék az intézmény részéről.

Az orvos szakértői előzetes vélemény egyértelműen leszögezi: a betegnél el kellett volna hagyni a gyógyszert. Az is vitathatatlan, ha megfelelő időben, megfelelő mennyiségű vérkészítményt kap, a beteg megmenthető lett volna – fejtette ki az ügyvéd.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgatóságán azt mondták, hogy az orvosi titoktartás miatt nem nyilatkozhatnak.

Műhibák Magyarországon

Árulkodó és sokatmondó, hogy ma Magyarországon nincs hivatalos statisztikai adat az orvosi műhibák számáról (mígnem Amerikában a hatodik leggyakoribb haláleset a “megelőzhető orvoslási hiba” néven futó műhiba). a D. A. S. JogSzerviz adatai alapján itthon a leggyakoribb műhibatípusok:

-téves gyógyszer alkalmazása

-diagnosztikai hiba (majd félrekezelés)

-felügyelet elmaradása

-késedelmes ellátás (tulajdonképpen a túl hosszú várólisták is ide tartoznak!)

-műtéttechnikai hiba (betegben felejtett olló, kesztyű, kendő és társai)

web survey

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik