Sport

Kajak-kenu vb: két arany és egy ezüst a magyarok szombat délelőtti mérlege

Három érmet szereztek a magyarok a csehországi kajak-kenu világbajoknság szombati döntőiben. Világbajnok lett a Balaska Márk, Birkás Balázs férfi kajak párosunk kétszáz méteren, Medveczky Erika és Farkasdi Ramóna pedig a női kajak ketteseknél ezer méteren. Az ezüstérmet a Nádas Bence, Tótka Sándor összetételű páros szerezte a férfi kajak kettesek ötszáz méteres számában.

A Balaska Márk, Birkás Balázs kajakpáros a legjobb idővel került a férfi kajak kettes kétszáz méter döntőjébe Balaska Márk és Birkás Balázs. Európa-bajnokként a magyar egység számított az egyik legnagyobb esélyesnek, de arra senki sem számított, hogy ennyire tönkreverik a mezőnyt.

A magyar egység simán lerajtolta az egész mezőnyt, faképnél hagyták a többieket és 30.912-es idővel jóval a többiek előtt értek el rajt-cél győzelmet, ezzel a ma

Nagyon jó pályát mentünk, örülök, hogy ez most összejött. Tavaly is szorongattuk a felnőtt mezőnyt, idén sikerült előrébb jönni.

– mondta Birkás az M4 Sportnak, majd riporteri kérdésre Balaska mondta el, mi a páros első felnőtt sikerének kulcsa.

Nekem a Balázs a kulcsom, neki meg én. Rengeteg munka van ebben, ennyi ember előtt versenyezni hihetetlen érzés. Első felnőtt világbajnokságunk, egyszerűen felfoghatatlan.

Szintén világbajnoki aranyérmes lett a Medveczky Erika, Farkasdi Ramóna páros a női K–2 1000-es döntőjében. A táv első felében még egy kényelmes tempóban haladt a magya duó, ezután azonban begyújtották a rakétát és nagyon megverték a teljes mezőnyt: jó három hajóhossznyi előnnyel, majdnem öt másodperccel a második helyezett németek előtt ért célba a magyar hajó.

Nagyon jól éreztem magam, köszönöm Ramónának az egész évet, vállt vállnak vetve dolgoztunk. Most már jól vagyok, Ramóna végigvirrasztotta velem az éjszakát, nagyon sokat segített

– mondta Medveczky Erika a verseny után, de Farkasdi is a társát dicsérte.

Erikával év eleje óta szinte élettársak vagyunk. Maximálisan bíztam Erikában, kirobbanó formában volt, igyekeztem vele lépést tartani, hála Istennek ezt a vébén most kamatoztatni tudtuk.

A férfi K–2 500-as döntőjében megszületett az újabb magyar érem is: a Nádas Bence, Tótka Sándor kettős szinte kirobbant a rajtnál, azonban a spanyolok szintén fantasztikus napot fogtak ki. Végig óriási csatát vívott egymással a két páros, de a spanyolok megállíthatatlanok voltak szombaton, a végén elléptek és komoly előnnyel nyerték meg a döntőt a magyar duó előtt.

Az Eb-n bronzérmes Kopasz Bálint sérült hüvelykujjal vállalta a férfi kajak egyes ezer méteres számát, mert mint mondta ki fogja bírni, és ha jól rajtol, akár érmet is szerezhet.

Kibírni valóban sikerült, a jó rajt azonban elmaradt

Nehézséget okozott a baleset, megzúzódott a hüvelykujjam. Többször szédültem egy kicsit, sajnos ma is éreztem néha. Azt gondolom 20 évesen nem rossz az ötödik hely ebben a mezőnyben.

– nyilatkozott az M4 Sportnak a verseny után Kopasz.

A nap első magyar érdekeltségű futamát Medveczky Erikának köszönhettük. A betegsége miatt az A-döntőről éppen lecsúszó versenyző a női K–1 500 B-döntőjében lassan kezdett, fél távnál az utolsó volt, végül hatalmas hajrával a harmadik helyre érkezett be.

A délelőtt másik magyar B-döntőse, Vasbányai Henrik sem indult erősen, 250 méternél még csak a hetedik helyen haladt, de folyamatosan jött följebb és följebb, fél távnál viszont óriási hajrába kezdett és végül pedig több mint egy hajóhosszal nyert.

A női kenupárosok 500 méteres fináléjában az Európa-bajnok Takács Kincső, Balla Virág páros a harmadik-negyedik helyen haladt a finálé során, végül épp lemaradt a dobogóról.

A férfi kenukettesek 500-as fináléjában a Korisánszky Dávid, Mike Róbert a hetedik helyet szerezte meg. Az Ivan Stil, Viktor Melantyev orosz kettős már a futam elején ellépett a mezőnytől, és favorithoz méltó módon nyerte meg az aranyat.

A kenusoknál Hajdu Jonatán sem kezdett rosszul, de nem tudta tartani a harmadik-negyedik helyet, végül a hatodik lett.

A női K–2 500-as döntője sajnos nem sikerült jól a Takács Tamara, Vad Ninetta párosnak. Az új-zélandi páros nagyon ellépett a rajtnál, miközben a magyarok az ötödik helyen álltak 250 méternél, és bár úgy tűnt sikerül előrébb lépni a nagyon szoros befutó után végül ötödik helyen zárt a Takács-Vad kettős.

A délelőtt utolsó döntőjében a férfi K-2 ezer méterén a Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert kettősért izgulhattunk. Sokáig második helyen haladt a magyar egység, ám míg a mieink nem tudtak új sebességbe kapcsolni, addig két hajó is megelőzte a Hufnágel-Ilyés párost, így negyedik helyen értek célba.

Kajak-kenu vb, Racice – végeredmények

NŐI K–1 500 M
B-DÖNTŐ
1. Linnea Stensils (Svédország) 1:54.068
2. Michelle Russell (Kanada) 1:56.001
3. Medveczky Erika 1:56.190

FÉRFI C–1 1000 M
B-DÖNTŐ
1. Vasbányai Henrik 3:59.867
2. Matej Rusnák (Szlovákia) 4:01.273
3. Vadim Korobov (Litvánia) 4:01.473

NŐI C–2 500 M
A-DÖNTŐ
1. Katie Vincent, Laurence Vincent-Lapointe (Kanada) 1:56.752
2. Irina Andrejeva, Oleszja Romasenko (Oroszország) 1:57.264
3. Kamila Bobr, Alena Nazdrova (Fehéroroszország) 1:57.858
4. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Magyarország) 1:58.802 

NŐI K–1 500 M
A-DÖNTŐ
1. Volha Hudzenka (Fehéroroszország) 1:48.421
2. Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:48.710
3. Emma Jörgensen (Dánia) 1:50.465
…12. Medveczky Erika (a B-döntőben 3.) 

FÉRFI C–2 500 M
A-DÖNTŐ
1. Ivan Stil, Viktor Melantyev (Oroszország) 1:38.868
2. Victor Mihalachi, Leonid Carp (Románia) 1:39.796
3. Sergiu Craciun, Nicolae Craciun (Olaszország) 1:39.979
…7. Korisánszky Dávid, Mike Róbert (Magyarország) 1:42.496 

FÉRFI K–1 1000 M
A-DÖNTŐ
1. Tom Liebscher (Németország) 3:27.754
2. Fernando Pimenta (Portugália) 3:27.993
3. Josef Dostál (Csehország) 3:28.576
…5. Kopasz Bálint (Magyarország) 3:29.809 

FÉRFI C–1 1000 M
A-DÖNTŐ
1. Sebastian Brendel (Németország) 3:50.503
2. Martin Fuksa (Csehország) 3:51.303
3. Isaquias Quieroz dos Santos (Brazília) 3:52.542
…10. Vasbányai Henrik (a B-döntőben 1.) 

FÉRFI K–2 200 M
A-DÖNTŐ
1. Balaska Márk, Birkás Balázs (Magyarország) 30.912
2. Cristian Toro, Carlos Garrotte (Spanyolország) 31.278
3. Marko Novakovics, Nebojsa Grujics (Szerbia) 31.451

FÉRFI C–1 200 M
A-DÖNTŐ
1. Arcem Kozir (Fehéroroszország) 38.161
2. Zaza Nadiradze (Grúzia) 38.439
…6. Hajdu Jonatán 38.911

FÉRFI K–2 500 M
A-DÖNTŐ
1. Rodrigo Germade, Marcus Walz (Spanyolország) 1:27.979
2. Nádas Bence, Tótka Sándor (Magyarország) 1:29.107
3. Raman Pjatrusenka, Vitalij Bjalko (Fehéroroszország) 1:29.518

NŐI K–2 500 M
A-DÖNTŐ
1. Ryan Caitlin, Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:38.687
2. Tina Dietze, Franziska Weber (Németország) 1:40.582
3. Spela Ponomarenko Janic, Anja Osterman (Szlovénia) 1:40.804
…5. Takács Tamara, Vad Ninetta (Magyarország) 1:41.365

FÉRFI K–2 1000 M
A-DÖNTŐ
1. Milenko Zorics, Marko Tomicsevics (Szerbia) 3:08.647
2. Peter Gelle, Adam Botek (Szlovákia) 3:10.725
3. Daniel Havel, Jakub Spicar (Csehország) 3:10.853
4. Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert (Magyarország) 3:12.053

Ajánlott videó

Olvasói sztorik