Közélet

Provokátortól tart Botka, ezért kapott testőröket

Egy agresszív, fizetett troll zavarja meg Botka László rendezvényeit, ezért adtak mellé "biztonsági szakembereket" Makón.

Méretes vezető anyag a mai kormánypárti Magyar Idők címlapján, hogy “Botka László fél, testőröket fogadott”. A lap szerint “ijesztő külsejű, marcona testőrökkel” veszi körbe magát az MSZP miniszterelnök-jelöltje, akit ilyenek kísértek Makóra is, ahol bejelentette, Rója Istvánt javasolja képviselőjelöltnek a csongrádi 4-es választókörzetbe.

Az Idők szerint Botka egy májusi szegedi borfesztiválra is testőrök társaságában ment, bár nem tudni, ki finanszírozza őket. A lap MSZP-s elnökségi forrásokra hivatkozva arról ír, nem értik a pártban, mire kellenek Botkának a testőrök. Hozzáteszik, párszor fogadták már ellentüntetők a szegedi polgármestert, de ennyit el kellene viselnie közszereplőként.

Végső fricskaként azt írja a lap, még Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Vona Gábor, Schiffer András vagy Bajnai Gordon sem védte magát így.

Az egész ügy nem is lett volna nagy fajsúlyú, ha a szocialisták nem veszik fel, és reagálnak rá péntek délelőtt. Szerintük Botka nyilvános megszólalásait egy fizetett troll, bizonyos Szabó Bálint szokta megzavarni. Szabónak szerintük jogerős bírósági ítélete van arról, hogy hazudozik, ráadásul

ahol az MSZP miniszterelnök-jelöltje nyilvánosan megszólal, lökdösődik, erőszakoskodik, próbál erőszakot kiprovokálni maga ellen.

Botka hétfőn tehát Makón járt, és mivel tartottak Szabó provokációjától, a helyi MSZP-szervezet felkért “néhány biztonsági szakembert”, hogy biztosítság a rendezvényt. Szabó fizikailag is inzultálni akarta Botkát, de ezt a biztonságiak megakadályozták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik