Közélet

Nem áll ki Botkával a sajtó elé Tóth József

Az MSZP budapesti erős embere zárt ajtók mögött ment neki a párt miniszterelnök-jelöltjének.

Keményen nekiment Botka Lászlónak az MSZP XIII. kerületi polgármestere, a fővárosi jelöltállítás koordinátora – tudta meg a Zoom.hu több forrásból. Azt írják: Tóth József újra kiállt a demokratikus pártok összefogása mellett, és azt kérte pártja miniszterelnök-jelöltjétől, hogy változtassa meg az ezzel kapcsolatos politikáját. Botka korábban többször leszögezte, hogy kizártnak tartja az együttműködést Gyurcsány Ferenccel.

A portál úgy tudja, a szocialisták eredetileg arra készültek, hogy demonstratív módon kiállnak a párton belüli egység mellett, és közös sajtótájékoztatón jelentik be, hogy a jövő évi választások előtt Kunhalmi Ágnes és Tóth József közösen dolgozik majd az MSZP budapesti sikeréért. Ám a zárt ülésen Tóth közölte: nem áll ki a sajtó elé Botkával és Kunhalmival.

A Népszava szerint nem úgy volt

A Népszava úgy tudja, nem volt szó arról, hogy Tóth nekiment volna Botkának. A lap informátorai szerint nem hangoztak el kemény bírálatok, és Tóth nem állt a teljes ellenzéki összefogás pártjára. Annyi történt, hogy az újlipótvárosi polgármester szabad kezet kapott arra, hogy felkutassa a nyerésre legesélyesebb jelölteket akár párton kívül is, Tóth pedig nagyon határozottan kiállt amellett, hogy a fővárosban csak nagyon kemény terepmunkával válhasson bárki a párt országgyűlési képviselőjelöltjévé. Erre többen, köztük Kunhalmi Ágnes fővárosi MSZP-elnök is úgy érveltek, hogy Tóth ellent mondott Botka programjának, hiszen ha a fővárosban bármely más párttal tárgyalhatnak a jelöltállításról, az lényegében a teljes ellenzéki összefogás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik