Belföld

Mesterházy szembemegy Botkával, együttműködne Simicskával

Botka László (botka lászló, mesterházy attila, mszp, )
Botka László (botka lászló, mesterházy attila, mszp, )
A szocialisták volt elnöke szerint Gyurcsány Ferenc demokrata.

Gyurcsány Ferenc demokrata – mondta az ATV-ben az MSZP korábbi elnöke, annak tudatában, hogy ezért vitába keveredhet Botka Lászlóval, akinek nem olvasta vonatkozó interjúját.

Botka: Gyurcsány nem demokrata
Puch és a kerítés marad, Pogátsa, Andor, Komáromi felkészül.

Az MSZP korábbi kormányzásáról a párt volt elnöke sommásan annyit mondott:

Rosszul kormányoztunk.

Ugyanakkor jelezte, bár sokszor – a volt kormányfővel – közösen rontottak el dolgokat, de a hibák dacára sem lehet az akkori kormányt a mostanihoz hasonlítani. Az MSZP egykori elnöke azt is megerősítette, hogy ismét segítheti a szocialisták választási kampányát Ron Werber. Az izraeli kampányguru jól ismeri a magyar viszonyokat, tapasztalata nagyon hasznos lehet 2018-ban.

A szocialista politikus arról is beszélt: noha korábban közellensége volt Simicska Lajos az MSZP-nek, most lehetnek közös érdekek az üzletemberrel. Szerinte Orbán Viktor rendszerét el kell takarítani, és ahol az érdekek találkoznak, ott van esély az együttműködésre.

Arra a kérdésre, Soros György küldte-e a parlamentbe, azt mondta: ezen mindig mosolyog, mert ő is pályázott korábban Soros-ösztöndíjra, de nem kapta meg, ellentétben a Fidesz egyes szereplőivel, akiknek komoly Soros-kapcsolatai voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik