Közélet

Tüntettek ellene, most igazgatónak nevezték ki

Gondáné Pál Ildikó kedden átvette megbízatását az oktatási államtitkártól, így ő lett az algyői általános iskola igazgatója. Az igazgató ellen korábban szülők és diákok tiltakoztak Gondáné ellen, azt mondták, korábban az osztályfőnöki munkájával is elégedetlenek voltak.

Az egyik szülő korábban arról beszélt, hogy szeretnék, ha az Emmi ennek hatására visszavonná tőle a megbízást. A szülők nagy része felháborodott Gondáné kinevezésén, mert ők és az iskola dolgozói is nagy számban utasították el korábban a közös munkát vele.

Ehhez képest az új igazgató kinevezésekor a Klebersberg Központ elnöke azt mondta: a szülők és a diákok véleménye a legfontosabb.

Palkovics László oktatási államtitkár pedig arról beszélt, hogy megszűntek azok a problémák, amik eddig gátolták az iskolák működését.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik