Foci

Csattanós a válasz, miért építenek magyar közpénzből szlovákiai stadiont

Révkomáromban alakulgat a foci, de pusztul a stadion. A miniszterelnök úr megtudta, azonnal cselekedett, a helyiek pedig hurrá optimisták.

Pár hete írtuk meg, hogy a magyar kormány 1,8 milliárd forintot akar költeni a szlovák másodosztályú Komáromi Football Club (KFC) stadionjának felújítására. Akkor az derült ki, a csapat rendkívül csóró, évi 38,3 millió forintnyi összegből gazdálkodik, épp hogy el tudott indulni a második ligában is.

Az egy dolog, hogy Orbán Viktor miniszterelnök meglátta a fantáziát a felvidéki csapatban, de vajon mit gondolnak a helyiek a történetről? Az ATV helyszíni riprotja szerint a polgármestertől a klubvezetésen át a szurkolókig mindenki hiperlelkes.

Kétezer fős lelátó épülhet a mostani sportpálya bővítésével, pedig még a klub szerint is csak 600 fő az átlagos nézőszám (az Új Szó 200 főről ír). Tarcsi Imre klubszóvivő egészen fondorlatos indokkal állt elő, miért kell bővíteni a stadiont:

azért, mert 300 ezer szlovákiai magyar dolgozik magyarországi cégeknél, itt adóznak, itt költekeznek. “Ha ezt summa summarum összeadom, akkor úgy mondom, hogy a ránk eső részt megkaptuk” – indokolt Tarcsi.

Mindez azért érdekes a riport szerint, mert az utóbbi időszakban a kormány lelkesen szórta a milliárdokat a határon túli stadionfejlesztésekre: Eszékre 1, Topolyára 3, Csíkszeredára 2, Munkácsra 1, Dunaszerdahelyre pedig 1,6 milliárd forint ment.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik