Közélet

Még nem készült fel a Momentum a kormányzásra

Fekete-Győr András szerint az apátia ellen viszont ők tudnak a leghatékonyabban fellépni.

A Momentum elnöke a Klubrádióban azt mondta, még nem készültek fel a kormányzásra, de folyamatos építkezésben vannak. Fekete-Győr András a legszomorúbbnak a jelenlegi diskurzusban éppen a kishitűséget tartja, azt,  hogy nyolc hónappal a választások előtt arról szól a közélet, ki-kivel fog össze, ki mennyire esélytelen.

A Momentum tízszeresére növelte a tagságát, két alapszervezetéből száz lett. Nem az kérdés, hogy Orbán Viktor vagy Fekete-Győr András, hiszen nem róla szól a Momentum. Az a kérdés, hogy egy autoriter vezető vagy egy demokratikus, emberarcú, pro-európai mozgalom. Egy politikusnak kötelessége megtalálni azokat, akikkel együtt tud dolgozni.

A Momentum tucatnyi idősebb, harcedzett szakpolitikust bevon a munkába és október 15-án előáll programjával. 

Nem azért zárkóznak el az együttműködéstől azokkal, akik még nem voltak kormányon, mert a tisztességüket kétségbe vonnák, a markáns különbségek miatt nem tartanák hitelesnek, ha összeállnának az LMP-vel, a Párbeszéddel, a Kétfarkú Kutyapárttal. Szerinte a 2014-es ellenzéki összeborulás csalódás volt, sok hiteltelen politikus állt egymás mellé a tribünön, ahelyett, hogy vállalta volna a felelősséget a múlt hibáiért.

Mint mondta, ha valaki le akarja győzni Orbán rendszerét, annak a politikai apátiát kell legyőznie. A kormány érdeke, hogy az emberek ne gondolkodjanak politikáról. Ezt el is érte hét év alatt, de ebben felelőssége van az előző politikai elitnek is, az ellenzéki pártok nem tettek eleget a Fidesz ellen, nem nyújtottak valódi alternatívát.

A legnagyobb társadalmi megmozdulás az ő aláírásgyűjtésük volt, és Fekete-Győr András szerint az apátia ellen a Momentum képes leghatékonyabban fellépni.

Fekete-Győr: Megpróbálunk nem olyanná válni, mint a Fidesz
A Momentum bodajki fesztiválján jártunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik