Nagyvilág

Kajmán gyomrában találhatták meg az eltűnt brazil parasztot

Halászat közben ragadta el a négyméteres állat.

Emberi maradványokat találtak egy majdnem négy méteres kajmán gyomrában Brazília északi tartományában, ahol július óta keresnek egy eltűnt földművest.

A 47 éves Adilson de Oliveira a Tocantins állambeli Javae folyó partján kempingezett júliusban, amikor valószínűleg elragadta őt egy fekete kajmán. A férfit július 27. éjjelén látták utoljára, amikor épp halászott.

A mentőexpedícióban részt vevő több mint 30 szakember két napon át kutatott a férfi után az aligátoroktól, mérges rájáktól és pirájáktól hemzsegő folyóban, de eredménytelenül. A helyiek azonban észrevették, hogy Oliveira eltűnésének másnapján

legalább hét aligátorféle gyűlt össze a folyó túlpartján, ami arra utal, hogy a hüllők nemrég nagy zsákmányra csaptak le.

„A helyiek elmondták nekünk, hogy ezek az állatok nem gyűlnek össze csak úgy, hacsak nem az evés miatt. Mivel az itteniek jól ismerik a területet, úgy döntöttek, hogy a saját kezükbe veszik az irányítást” – idézte fel a mentőakció egyik résztvevője.

Az áldozat ismerősei levadászták és megölték azt a hüllőt, amelyik a szokásosnál kövérebbnek tűnt és furcsa kidudorodás volt a hasán. Az állatot kibelezték és találtak egy nagy darab húscafatot, valamint néhány műanyag zacskót a gyomrában.

„Adilsonról tudták, hogy műanyagzacskókat szokott a nadrágzsebeibe gyömöszölni. Amikor a helyiek értesítettek bennünket a fejleményekről, akkor műanyagzacskó-maradványokat, törött csontokat, hajat, bőrt és egyéb testrészeket találtunk a kajmán gyomrában” – mondta a szakember.

A halottkémek jelenleg a maradványok azonosításán dolgoznak. A vizsgálati eredmények napokon belül meglesznek. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik