Foci

Komoly kluboktól voltak ajánlatai, mégis az NB I-et választotta

Ezekiel Henty olyan színvonalat képvisel, ami azért nem mindennapos a labdarúgó NB I-ben. Pár meccsből persze nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, de az eddigiek alapján az utóbbi évek egyik legjobb igazolása lehet a Videotonban szerződő nigériai támadó. Elég csak megnézni ezt a Mezőkövesd ellni bajnokin bemutatott cselét:

Henty a csakfoci.hu-nak adott interjút, amiben azt mondta, túl sokat nem tudott a magyar fociról korábban, de például a Honvédban játszó Ikenne-King nagyon jó barátja, testvéreként szereti, ő pedig azt mondta, ez egy kemény bajnokság. És az eddigiek alapján Henty is így érzi, majd elmondta, miért igazolt Magyarországra:

“Az edzőt ismertem, mert dolgoztam vele korábban az Olimpijánál, és tudtam, hogy a Videoton nagycsapat. Nagyon boldog voltam, hogy idejöhetek.

Amikor Marko Nikolic hívott, az összes másik ajánlatot visszautasítottam, pedig komoly csapatok is kerestek jobb ajánlatokkal, de ide akartam jönni. Ez volt a legjobb döntés a számomra.

Voltam én már úgynevezett nagy klubnál, például a Lokomotivnál, de most az volt a fontos számomra, hogy játsszak és visszanyerjem az önbizalmamat. Ez nem arról szólt, hogy nagy klubhoz vagy nem nagy klubhoz igazolok. Hanem Marko Nikolicról is. Amikor az Olimpijánál együtt voltunk, nem akarta, hogy elmenjek a Lokomotivhoz. De komoly átigazolási összegről (5 millió euró – a szerk.) és nagyon sok pénzről volt szó, nagy nyomás volt rajtam. Nem tudtam nem elfogadni az ajánlatot. Most pedig nem akartam újra csalódást okozni neki” – mondta Henty, aki úgy tekint Marko Nikolicra, mintha az apja lenne.

A Milan utánpótlásában eltöltött éveiről azt mondta, sokat ártott neki az ügynöke és volt olyan edző, aki nem is kedvelte. Az Olimpijánál aztán tudta bizonyítani, hogy mennyit ér, mert el tudott igazolni Moszkvába. Bízik benne, hogy a Videoton a csoportkörbe jut az Európa Ligában. Mert ez a legnagyobb sikere lenne, és akkor találkozhatna a Milannal és a Lokomotivval is. Utóbbit szerinte verné a Videoton, mert nem voltak ott kiemelkedő játékosok.

Nagy álma a Real Madridban focizni egyszer, mert az a kedvenc csapata, de leginkább most az érdekli, hogy a bajnokság legjobb játékosa legyen és gólkirály akar lenni. Illetve ott lenni az Európa Liga főtábláján.

A teljes interjú itt olvasható el.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik