Közélet

Testvérét szúrta le a columbiai késelő

Késeléssé fajult a vacsoracsata.

Mint ahogy azt korábban megírtuk, a vasárnapi vacsorához terítettek, mikor nyilvánvalóvá vált egy súlyos nézeteltérés. Időközben az is kiderült, hogy nem egyszerűen ismerősök, hanem testvérek: a 47 éves Edward William Bright és öccse voltak képtelenek megegyezni, hogy mely étkészlet illene leginkább az alkalomhoz. S bár kétségtelen, hogy az ezüst kontra műanyag diskurzus a legjobb családoknál is megeshet, a vitának legrosszabb esetben is sértődés a vége.

Nem úgy ebben a dél-kaliforniai otthonban, ahol az idősebbik testvér nemcsak a vizet, hanem a steakvágó kést is felkapta, majd többször beleszúrta öccse felsőtestébe.

A rendőrök szerint az áldozat sérülései szerencsére nem voltak életveszélyesek, s míg a testvérpár egyik tagját a kórházban, a másikat a fogdában vették kezelésbe.

“Vérfarkas vagyok!” – A legbutább bűnözői kifogások

A testvérpár esetében a vita csak nyilvánvalóan az utolsó csepp volt a pohárban, mintsem késelésre a semmiből okot adó esemény. Ennél már csak az a rosszabb, amikor a bűnözők hülyének nézik a rendőrséget, és nevetséges indokokat találnak ki arra, hogy miért is történt, ami történt…

Tracy Nadine Ellenburg azt gondolta, meg kéne látogatni valakit, így részegen elkötött egy lovat valahol Dél-Karolinában. A részeg nő később azzal védekezett, hogy nem is ő, hanem lopott lova részeg – a rendőrök megértően bólogattak…

Egy nő Minnesotában épp lefektette a gyerekeit, amikor zajra lett figyelmes. Lesietvén a nappaliba két feketébe öltözött alakot pillantott meg, ahogy cipelik ki a lakás értékeit az ablakon. A rablók igazi profik voltak: biciklivel próbálták meg elvinni a szajrét: számítógépeket, tévét, ilyeneket… Amikor a rendőrség elfogta őket, azzal védekeztek, hogy a ház a tudomásuk szerint ún. szabad ház volt: olyan ingatlan, amelyből a tulajdonos hirtelen elköltözött, otthagyván ingóságait, így azok szabad prédát képeznek. A rendőrség valahogy nem hitt nekik.

Thomas Stroups ohiói lakos is felöntött a garatra, majd az utcán randalírozott, provokálta az embereket. A rendőrök furgonjában találtak rá kiütve, hangosan horkolva. Amikor felébredt, előadta, hogy Németországban megharapta egy farkas, úgyhogy minden teleholdkor szó szerint kijön belőle az állat – vérfarkassá változik. A valóság annyiban volt prózaibb, hogy Németországban Stroup szintén többször itta ájultra magát – a vámpírfertőzött német farkasok meséjét valahogy nem hitte el senki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik