Az amerikai kormány kiutasított két kubai diplomatát az Egyesült Államokból, miután a havannai amerikai nagykövetség több munkatársa rejtélyesen megbetegedett.
Heather Nauert, az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtóértekezletén jelentette be a hírt. A szóvivőnő a washingtoni döntést válaszlépésnek minősítette amerikai diplomaták rejtélyes kubai megbetegedésére, amit „incidensnek” nevezett.
Az Egyesült Államok havannai nagykövetségén több alkalmazott megbetegedett, halláskárosodást szenvedtek, de hogy ez tartós károsodás-e, mi okozta, és egyáltalán milyen betegség kínozhatja a diplomatákat, erről a külügyminisztérium nem adott tájékoztatást. Heather Nauert mindösszesen azt közölte: folynak a vizsgálatok, és a diplomaták nincsenek életveszélyben.
A szóvivő tájékoztatása szerint a panaszok először tavaly év végén jelentkeztek. Azóta „nincs egyértelmű válaszunk arra, hogy a különféle tüneteket mi okozhatta” – fogalmazott Heather Nauert. Hozzátette: tart a sokrétű orvosi vizsgálat, de még idő kell a bajok beazonosításához. „Miután az orvosok többféle szimptómát regisztráltak, a bajok forrása is többféle lehet” – mondta Nauert. Elmondta azt is, hogy tavaly óta több munkatárs tért haza a havannai nagykövetségről „egészségügyi okok” miatt.
„Nagyon komolyan vesszük ezeket az incidenseket, nyomozás is van folyamatban” – szögezte le a külügyi szóvivő. Hangsúlyozta egyúttal, hogy Washington már korábban felvette a kapcsolatot Havannával, majd az incidensek következményeként utasítottak ki, még május 23-án, két kubai diplomatát az Egyesült Államokból. „A bécsi konvenció értelmében Kubának kötelessége a külföldi diplomaták épségének védelme” – tette hozzá Heather Nauert.
A rejtélyes megbetegedések okairól egyelőre az amerikai sajtóban is csak találgatnak.
Az AP hírügynökség szerint öt diplomata és több diplomatafeleség szenvedett súlyos halláskárosodást, ám egyetlen gyermeknél sem észleltek halláskárosodást vagy egyéb szimptómát.
A CNN hírtelevízió meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva „akusztikus támadásokról” beszélt, s azt vélelmezte, hogy nem érzékelhető, hanghatáson alapuló szerkezeteket helyezhettek el a diplomaták lakásaiban, s ezek okozhatták a súlyos halláskárosodásokat, és akár a többi tünetet is. A CNN tudósítója úgy tudja, hogy két diplomata a hazatérése óta hallókészülékre szorul.
A The Washington Post című lap nyomozati forrásokra hivatkozva felvetette: a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai azt is vizsgálják, vajon nem egy harmadik ország, például Oroszország hajtott-e végre titkos akciót, a kubai hatóságok tudta nélkül.
Az Egyesült Államok és Kuba 2015-ben, több mint fél évszázadig tartó ellenséges viszony után állította helyre diplomáciai kapcsolatait. (MTI)