Hiába volt érvényes elfogatóparancs, L. Gyula (40) továbbra is indult hazai és külföldi ralikrossz-versenyeken. A Blikk szúrta ki, hogy a “Luigi” művésznéven szereplő pilótát elfogták, négy év után hiába próbálta elkerülni a börtönt.
Egy budakalászi lakóépületben egy héttel azt követően kapták el, hogy a bulvárlap megírta, a versenyző nem más, mint az évek óta keresett csaló. Elfogása után a büntetés-végrehajtási intézetbe vittek, ahol megkezdte jogerős büntetése letöltését.
Korábban a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke azt mondta, nem tudtak róla, hogy a férfit keresik, a versenyzőik érvényes licenccel, útlevéllel rendszeresen mennek külföldi futamokra. Tavaly mi is megírtuk, hogy a magyar pilóta a 9. helyen fejezte be az Eb-t.