Több mint két évvel ezelőtt beszélt arról a színész, hogy rendezőnek és producernek áll. Gesztesi Károly nagy kedvence, Bujtor István emlékére szeretett volna forgatni egy akcióvígjátékot, amely a korábbi hírek szerint 500 millió forintból készülne. Már tárgyalások is folytak a színészekkel: Stohl Andrással például komoly összegekről egyeztettek, de Berki Krisztián, Kiss Ramóna, Fenyő Iván és Pokorni Lia is szerepet kaptak.
Az egész projekt leállt azonban, amikor az operatőr, Gulyás Buda távozott egy időre, a Kincsem forgatási munkálatai miatt. Habár a szünet tervezett volt, a film azóta sem forog, pedig Gesztesi a saját és barátai vagyonát is kockáztatja. A vállaltan alkoholfüggéssel élő színész azt mondja, egyelőre nem mer belevágni a nagy munkába, ráadásul a színpadon is elég dolga van.
Egyelőre nem voltak veszteségeink a leállás miatt. A pénzt barátoktól kaptam, de nem házaltam, ők maguk kerestek meg, hogy támogatnák a filmet. Régi Zeneművészeti-osztálytársak és -barátok az üzleti életből egyaránt tettek bele pénzt. Lehet, hogy még tartok tőle, hogy meglépjem, amit meg kell, de egyszer biztosan meg fogom
– mondta a Blikknek Gesztesi.
Nyitókép: MTI