Közélet

Nyomozás a romaügyben: volt egy titokzatos negyedik?

romagyilkosságok (romagyilkosságok)
romagyilkosságok (romagyilkosságok)

A besenyőszögi rablással kapcsolatban nemrég felvetődött, hogy az esetnél a három vádlotton kívül egy negyedik elkövető is jelen volt.

Tovább folynak azok a nyomozások, amelyeket a rendőrség és az ügyészség indított a romagyilkosságokkal összefüggésben – írja a Magyar Hírlap szombati számában.

A lap emlékeztet arra, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) augusztusban közölte: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) újra nyomozást indított azzal a besenyőszögi rablással kapcsolatban, amelyben a vádlottak a gyilkosságoknál használt fegyvereket szerezték, ugyanis felvetődött, hogy a rablásnál a három vádlotton kívül egy negyedik elkövető is jelen volt.

A Központi Nyomozó Főügyészség a lap érdeklődésére annyit közölt, az általuk augusztus végén ismeretlen tettes ellen, katonai bűncselekmény ügyében indult eljárásban a nyomozást 2014. január 16-áig meghosszabbították.

Az ORFK a lap kérdésére annyit válaszolt, hogy az NNI a nyomozás folytatásáról határozott, ám a vizsgálat érdekeire való hivatkozással bővebb felvilágosítást nem adnak.

Elvitték a fegyvereit

Először profi kommandósoknak hitte kirablóit az a besenyőszögi vadász, akihez a romagyilkosságok gyanúsítottjai törtek be 2008 márciusában. A támadók a férfi több, szabályosan tartott fegyverét elvitték.

A rablás éjszakáján álarcos, fegyveres férfiak rontottak be besenyőszögi a házba. Rendőrnek adták ki magukat. A családot megkötözték a gyanúsítottak, de az apának sikerült kiszabadulnia, ezután értesítette a rendőrséget. A vadász nem érti, miért pont az egyik általuk az interneten árult fegyver keltette fel a gyilkossággal vádolt támadók érdeklődését. Mint mondta: semmi különleges nincs benne, valószínűleg ott hibáztak, hogy pontos lakcímüket is feltüntették a hirdetésben.

A rendőrök 2008. júliusában lezárták a nyomozást az ügyben. Legközelebb a romák elleni támadások idején hívták a vadászt: töltényhüvelyeket kértek tőle vizsgálatra. Végül a gyanúsítottak lefülelése után, az férfi egyik ismerőse fedezte fel az elrabolt puskákat egy internetes oldalon. A vadász ekkor vette fel újra a kapcsolatot a hatóságokkal, majd azonosította a fegyvereket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik