Belföld

Reagált az ELTE arra, hogy 40 oktató ment át hozzájuk egyszerre a BME-ről

Az ELTE évtizedes törekvése a gazdálkodástudományi terület oktatási-kutatási megerősítése, ez régóta szerepel az intézményfejlesztési tervben is. Az Egyetem mindezt a fenntartó minisztérium egyetértésével és támogatásával teszi. A közgazdaságtudományi képzés alapjai eddig is adottak voltak az ELTE-n. Az Egyetemen már jelenleg is működik a rendkívül magas színvonalú alkalmazott közgazdaságtan, valamint a biztosítási és pénzügyi matematika oktatása. A gazdasági képzéshez szükséges olyan háttértantárgyak tanításában, mint a kommunikáció, jog, pszichológia, matematika, informatika, Egyetemünk eddig is az ország első számú oktatási intézménye volt. Ezzel a törzsanyaggal már rendelkező képzéseket szeretné az ELTE most kiegészíteni a minőségi gazdaságtudományi oktatáshoz szükséges szakmai tárgyakkal, és ehhez Egyetemünk az ország legkiválóbb oktatóit igyekszik összegyűjteni. Az ELTE eltökélt abban, hogy az Egyetem Gazdaságtudományi Intézete (GTI) az indulás pillanatától kezdve az ország legszínvonalasabb képzését nyújtsa. Ugyancsak szeretné megerősíteni az ELTE a szombathelyi kampuszán már meglévő gazdaságtudományi képzést is.

– közölte közleményben az ELTE, reagálva arra, hogy a BME 40 oktatója otthagyta az egyetemet és az ELTÉ-n kötöttek ki, veszélyeztetve ezzel a BME oktatását.

E folyamat részeként 2017. június 1-től az ELTE megalakította a karoktól független, rektori irányítású Gazdaságtudományi Intézetet, és megkezdte a személyi állomány kialakítását is. A júniusban kiírt oktatói-kutatói pályázatokra több intézményből számos jelentkezés érkezett, az Intézetben jelenleg mintegy 30 teljes státusz van betöltve.

 

A BME-ről távozók közül sokan az ELTE GTI-hez szerződtek, ezt az őszi tanév megkezdése előtt két hónappal a BME-n bejelentették. Az ELTE vezetése már akkor felajánlotta, hogy kész a BME-vel való együttműködésre, a BME-n kialakuló esetleges oktatóhiány kezelésére, az érintett hallgatóság érdekeinek messzemenő figyelembevételével. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások jelenleg is folynak.

 

Reményeink szerint az ELTE gazdaságtudományi képzéseinek megerősítése az egyetem és az ország felsőoktatásának a javát szolgálja majd, miközben a BME sikeres működése is folytatódik. A két intézmény jelenleg is számos területen együttműködik, ilyen lehet a jövőben a gazdálkodástudományi terület is

– tették hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik