Közélet

Prostinál bujkáltak az ároktői szökevények

aroktoi-gyilkosok(960x640)(1).jpg (ároktő)
aroktoi-gyilkosok(960x640)(1).jpg (ároktő)

Egy prostituáltnál bujkált egy svájci bordélyházban a sorozatgyilkossággal vádolt R. Elemér és fia, Henrik – tudta meg a Blikk.

Egy jó ismerősüknél húzták meg magukat az idősek kirablói, akik házi őrizetből szöktek meg október elején – írja a Blikk. A nő gyakran járt haza, a bandatagok szökése előtt is Magyarországon volt szabadságon. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy ismerte-e a szökés részleteit, illetve azt, hogy a két férfi a börtön elől menekül.

A szökevények hiába dolgozták ki az akció minden elemét, pillanatok alatt lebuktak. Egy dolog ugyanis elkerülte a figyelmüket, mégpedig az, hogy ismerőseik és számos ároktői is tudott arról, hogy kiterjedt kapcsolataik vannak Svájcban. A környékről ugyanis többen ott vállaltak „munkát”. A Blikk úgy tudja, volt olyan, aki a bűnözők elfogása után haza is jött Magyarországra. Azt egyelőre nem tudni, miért, de nem zárható ki, hogy az ottani hatóságok a gyilkosok szökése után szigorúbban ellenőrizték a kinti magyar éjszakai pillangókat is. R.-éket a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett hozták haza múlt hét kedden.

A bíróság a múlt héten helyezte előzetes letartóztatásba az ároktői banda házi őrizetből megszökött, Svájcban elfogott két tagját, id. R. Elemért és R. Henriket – közölte honlapján a Fővárosi Törvényszék.

A két férfi október 4-én szökött meg Ároktőről, majd október 9-én fogták el őket a svájci Oftringenben, egy bérlakásban. Mivel hozzájárultak egyszerűsített kiadatásukhoz, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak nem kellett kiadatási kérelmet előterjeszteni. A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai hétfőn késő este hozták haza a két férfit.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a bíróság nem fogadta el a vádlottak azon érvelését, hogy Svájcba munkavállalás céljából mentek. A Svájcból hazaszállított vádlottak előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tart. A végzés nem jogerős, mert a vádlottak fellebbezést jelentettek be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik