Közélet

Ismét előzetesben az ároktői bandatagok

aroktoi(960x640).jpg (ároktői)
aroktoi(960x640).jpg (ároktői)

A bíróság ismét előzetes letartóztatásba helyezte az ároktői banda házi őrizetből megszökött, Svájcban elfogott két tagját, id. R. Elemért és R. Henriket - közölte honlapján a Fővárosi Törvényszék.

A két férfi október 4-én szökött meg Ároktőről, majd október 9-én fogták el őket a svájci Oftringenben, egy bérlakásban. Mivel hozzájárultak egyszerűsített kiadatásukhoz, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak nem kellett kiadatási kérelmet előterjeszteni. A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai hétfőn késő este hozták haza a két férfit.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a bíróság nem fogadta el a vádlottak azon érvelését, hogy Svájcba munkavállalás céljából mentek. A Svájcból hazaszállított vádlottak előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tart. A végzés nem jogerős, mert a vádlottak fellebbezést jelentettek be.

A bíróság kedden meghozott végzését azzal indokolta, hogy a vádlottak a házi őrizetből megszöktek, velük szemben továbbra is fennáll a korábbi döntés szerinti szökés és elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye. A bíróság rámutatott, hogy bár a vádlottak legsúlyosabb kényszerintézkedése azért szűnt meg, mert eltelt a jogalkotó által maximalizált előzetes letartóztatásban tölthető négy év, azonban szökésükkel a házi őrizet szabályait oly mértékben szegték meg, hogy előzetes letartóztatásuk újból elrendelhetővé vált.

Az ügyészség szerint a hattagú ároktői banda 2008-2009-ben tucatnyi alkalommal támadt rá gátlástalan, embertelen módon 70-80 éves emberekre Budapest peremkerületeiben és vidéken. Két idős ember belehalt sérüléseibe, a vádhatóság szerint több másik esetben is megállapítható az emberölés kísérlete.

Az ároktői banda tagjainak ügyében lassan öt éve folyik a büntetőeljárás, ezen belül az elsőfokú büntetőper két éve. Perbeszédében az ügyész néhány hete öt vádlottra javasolt tényleges életfogytiglant.

A Fővárosi Törvényszék a büntetőügyben november 5-én tart újabb tárgyalást, szakértőket hallgat meg. Az ügyben még az idén elsőfokú ítélet születik – írta a törvényszék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik