Közélet

Sírkövet is foglalt a NAV

temető (temető, )
temető (temető, )

Az idén is számos eljárást indított az adóhatóság a köztartozások beszedésére, így pénzt vont el, vagyontárgyakat foglalt le - köztük sírkövet és esküvői ruhát - vagy ingatlanokat árverezett el – derül ki a Magyar Nemzetből.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) emberei az idén szeptember végéig az elmaradt közterhek behajtása érdekében nagyjából 240 ezer esetben kerestek meg magánszemélyeket, a kiegyenlítetlen tételek meghaladták a 100 milliárd forintot. A vállalkozóktól a NAV összesen 788 milliárd forint közterhet igyekezett beszedni a mintegy 400 ezer eljárás során.

A Magyar Nemzet cikke szerint a hatóság számos alkalommal az adósok ingóságainak lefoglalását is elrendelte, így került például a hivatalhoz gránit síremlék, esküvői ruha, zenegép, kovácsoltvas kapu vagy éppen nagy mennyiségű napszemüveg. Nagyjából 20 ezer esetben különféle ingatlanokat is lefoglaltak.

A hatóságoknak várhatóan a jövőben is munkát ad majd a hátralékok beszedése. Szeptember végén ugyanis 1 171 000 magánszemély tartozott kisebb-nagyobb összeggel az államnak, a működő társaságok közül pedig 350 ezernek volt elmaradása. Az érintett polgárok összesen 178 milliárd forint befizetését mulasztották el, a vállalkozói szféra tagjaitól pedig együttesen 321 milliárd forintot várt a múlt hónap végén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik