Előkerültek a fonott kosarak
Itt a gombák, ezzel együtt sajnos a gombamérgezések szezonja. Előkerültek a fonott kosarak, egyre több finomságokra vadászó kirándulót látni az erdőkben, erdőszéleken, tisztásokon és legelőkön. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint szeptemberben csaknem harmincan kerültek kórházba azért, mert mérges gombát ettek.
A legsúlyosabb eset Somogy megyében történt, egy 37 éves férfi lett rosszul, miután gyilkos galócát evett. Életveszélyes állapotban került kórházba. Veszprém megyében pedig egyszerre hét embert döntött le a lábáról az erdei csemegével készült vacsora.
A mentők ismét arra figyelmeztetnek, szerzeményeinket nézessük meg szakemberrel, még akkor is, ha gyakorlottnak érezzük magunkat a témában. Irány a piac, a vásárcsarnok – dúskálunk ugyanis a gombaszakellenőrökben.
Gombavizsgálat a Fény utcai piacon
Fotók: MTI
Gombadömping
Az idei ősz igencsak kedvez a gombáknak. Száraz, meleg tavasz és ugyanilyen ősz – így nézett ki a tavalyi év, október végén indult be igazán a szezon. Ennek ellenére rengeteg esetet regisztráltak. Most viszont nyirkos, esős hetek állnak mögöttünk és előttünk is. Nagyobb „választék” és nagyobb esély, hogy mellényúljunk és kórházba juttassuk magunkat vagy akár szeretteinket.
A hazai nehéztüzérség
A hazai „mumus” még mindig a gyilkos galóca, továbbra is ez a barátságos küllemű gomba felelős az összes itthoni halálesetért. Feltűnő, pettyes és piros – aki így gondolja, téved. Az említett gomba ugyanis egyáltalán nem így fest, több ehető fajtával is összetéveszthető, ráadásul igen jó illatú és kimondottan ízletes, ráadásul egyre többfelé lehet vele találkozni.
Zacher Gábor toxikológus a Hír24-nek korábban azt mondta, évente körülbelül 25-en kerülnek kórházba amiatt, hogy gyilkos galócát fogyasztanak, és bizony közülük ketten-hárman nem élik túl a találkozást. A méreg hosszú órákig bujkál a szervezetben, fél nap is eltelhet, míg az első tünetek jelentkeznek. Az orvosok pedig futhatnak a méreg után. A gyilkos galóca legfontosabb méreganyaga egyébként az alfa-amaritin, ami a májat és a vesét célozza meg. Ellenszere egyelőre nem ismert.
És a többi hű katona
Bár a hazai mezőny legveszélyesebb szereplője egyértelműen a gyilkos galóca, számos társa is könnyedén kórházba juttathat. Ilyen egyebek mellett a párduc galóca, a légyölő galóca, a világító tölcsérgomba, a hánytató galambgomba vagy éppen a sárguló csiperke.
Az MTI összesítése szerint – ha a 2003 és 2012 közötti időszakot nézzük – a 2010-es év adatai a legijesztőbbek, összesen 332-en kerültek kórházba gombamérgezés miatt. A nem kívánt „ezüstérmet” – száraz, meleg idő ide vagy oda – pedig a tavalyi év kaphatná. Akkor 210-en jártak pórul. A legbiztatóbb adatok 2006-osak, akkor ez a szám „csak” 69 volt.