Nagyvilág

Egymillió fővel csalhatták el a venezuelai választást

A voksolást lebonyolító informatikai cég szerint jelentősen eltér a valóstól a hivatalosan közzétett részvételi adat.

Legalább egymillió fővel eltér a hatóságok által bejelentett részvétel a valóstól a venezuelai alkotmányozó nemzetgyűlési választáson – ezt annak a cégnek a vezérigazgatója jelentette be, amely 2004 óta működik közre informatikai eszközökkel a dél-amerikai ország választási eljárásában.

A Smartmatic világszerte biztosít elektronikus berendezéseket választások megtartásához. A vezérigazgató, Antonio Mugica nem beszélt arról, hogy egymillióval több, vagy annyival kevesebb szavazópolgárt számolt-e a venezuelai választási bizottság, és kitért a válaszadás elől, amikor arról kérdezték, hogy a manipulált részvételi arány kihatással volt-e a szavazás eredményére. Azt elárulta, hogy a cég megállapításait még nem juttatta el a választási bizottságnak.

A hivatalos adatok szerint 8,1 millióan vettek részt a venezuelai ellenzék, és a nemzetközi közösség által is élesen bírált választáson. Ez több mint kétszerese az ellenzék és a független szakértők becsléseinek, akik 2-3 millió szavazóról beszéltek.

Julio Borges venezuelai házelnök bejelentette, hogy az ellenzéki többségű törvényhozás vizsgálatot kér az állítólagos választási csalás miatt. A caracasi törvényhozás elnöke szerint a Smartmatic megállapításai teljességgel alátámasztják mindazt, amit ellenzéki vezetők és független elemzők eddig is feltételeztek. Hozzátette: a választási bizottság tagjai által elkövetett esetleges törvényszegések kivizsgálására Louisa Ortega főügyészt kérik fel, aki az államapparátuson belül a belső ellenállás vezéralakja lett az elmúlt hónapokban.

Az Európai Unió a nap folyamán bejelentette, hogy nem ismeri el az alkotmányozó nemzetgyűlést. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője közölte: az unió felszólítja Nicolás Maduro elnököt, hogy ne hívja össze a testületet, mert annak legitimitása és a népképviseleti jellege aggályos. A főképviselő a politikai foglyok szabadon engedését követelte, és azt sugallta, hogy az EU a demokratikus alapelvek és a venezuelai alkotmány további megsértése esetén szankciókkal fog válaszolni.

A világ legnagyobb olajkészleteivel rendelkező Venezuela több mint két éve súlyos gazdasági, politikai és társadalmi válsággal küzd, mára a polgárháború szélére sodródott. Maduro az alkotmányozó nemzetgyűléstől a válság megoldását várja, az ellenzék viszont amiatt aggódik, hogy az elnök így akarja bebetonozni hatalmát. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik