A VV-győztes celeb néhány hete beszélt arról, hogy barátnőjében megtalálta azt a nőt, akivel szívesen családot alapítana. Aurelio most azonban tisztázta a helyzetet: habár szeretne apa lenni, az utódnemzéssel még várnak, aminek több oka is van. Az első és legfontosabb a számmisztika(!).
Én szeretnék gyereket, de nem most! Nem ebben a pillanatban, nem kezdünk most neki. Én úgy szeretném a gyereket, hogy 2020-ban szülessen. Mert én hiszek az ilyen számmisztikában. És mivel én 1991-ben születtem, ezért az én gyerekem 20-20-ban fog születni. Akkor lesz gyerek!
A reality szereplő párja, Dominika egy másik fontos szempontot is megemlített:
Én legszívesebben már most is bevállalnék egy babát. Viszont úgy érzem, hogy neki kell még az a 2-3 év, hogy megkomolyodjon és úgy álljon a dolgokhoz, ahogy akkor majd kell.
Aurelio ráadásul szeretné még egy ideig kisajátítani magának szerelme figyelmét, önzősége ellenére azonban biztos benne, hogy kiváló apa lesz, ha arra kerül sor.
Legyek én az első, akinek főzni kell. Jó, ez most így elég rosszul hangzik. Mert biztos vagyok benne, hogy jó apa leszek egyébként. Sőt! Nagyon jó apa leszek. De most még kell nekem az a figyelem, ami csak rám irányul. Most még nem osztozkodom ezen. De lesz gyerek!
Nyitókép: RTL Klub/StoryExtra